A pünkösdi hétvége valószínűleg sokat kivett az egész balatoni vendéglátásból, mert érezhetően kevesebb programot találtunk a mostani hétvégére. Elég sokatmondó például, hogy a legnagyobb diszkókban is altatós hétvége van, semmilyen sztárfellépőt nem várnak.


Programajánló - Balaton 2. nagyobb térképen való megjelenítése

Úgyhogy alkalmazkodva a kínálathoz, nézzünk nyugis, laza programokat, úgyis lehet, hogy rossz lesz az idő. És persze most is várjuk a kommentekben, ha valami érdekes dolog kimaradt.

A hétvége egyik legnagyobb eseménye a füredi gitárfesztivál lesz, amit egyrészt már sokadszorra rendeznek meg, másrészt nemzetközi, harmadrészt a gitárfesztivál koncertjei jellemzően zárt térben vannak, így akkor sincs probléma, ha nem süt hétágra a nap. Egy koncertre általában 1500 forint jegy. A fesztiválról erre talál bővebb információt.

Szintén Balatonfüreden rendezik immár nyolcadik alkalommal a sirály nemzetközi táncfesztivált. Itt mindenféle tánccsoportok mérkőznek meg egymással, a korábbi évek képei alapján jellemzően nagyon hajlékony lányokról van szó. A belépés ingyenes, részletes program pedig erre van.

Aki Balatonlellére megy, nézze meg a Balatour versenyt, ami a program leírása szerint vetélkedő a balatoni települések között, az egész egy vitorlásverseny köré építve. Mivel nincs balatoni hétvége vitorlásverseny nélkül, már csak ezért is érdemes ellátogatni ide. Ráadásul oktatást is tartanak napközben, illetve van sétavitorlázás is. Szombaton még helyi specialitások főzöversenye is lesz, miközben fellép a Megasztárból ismert alig páréves Patai Anna.

Révfülöpön rétes és lakodalmas napokat tartanak, ami egy igazán érdekes metszetnek tűnik. Mármint a rétesért és úgy általában a lakodalmi szokásokért rajongóké. A programok már pénteken délután elkezdődnek, ha sietnek még odaérnek a rétesnyújtó versenyre. Szombaton pedig megidéznek egy klasszikus, falusi lakodalmat annak minden szórakoztató szokásával együtt. A program ingyenes, aki viszont a lakodalmi vacsorán is szeretne részt venni, annak jegyet kell váltania.

Ha bírja a koránkelést hétvégén, akkor érdemes lehet ellátogatni Szigligetre, ahol vasárnap reggel hétkor horgászverseny kezdődik, utána pedig halászléfőző-verseny. Az elkészült leveket délután öttől lehet megkóstolni. Ha már a szombat estét is Szigligeten tölti, akkor a Muzsikás együttes koncertjét ajánljuk. Ezer forint a belépő.

Balatongyörökön római kori vigasságokat tartanak, ami igazából annyit jelent, hogy lesznek érdekes programok gyerekeknek (gyógynövénytúra az erdőben, egy ásatás érdekességeinek bemutatása és hasonlók), miközben a felnőtteknek pincenapokat tartanak, a környék borospincéit lehet végigkóstolni egy lovaskocsin. Aztán este utcabál.

A hétvégén még balatoni múzeumok éjszakáját is tartanak, amit egyébként a Szent Iván napjához legközelebb eső szombaton szoktak tartani, ami idén június 25-e lesz. Ennek ellenére néhány településen már egy héttel korábban elkezdik az éjszakai múzeumozást.

Balatonalmádiban a vízimúzeumba várják azokat, akik éjszaka sütnének keszeget, Füreden különleges tárlatvezetéseket tartanak, meg fáklyás menetet. Veszprémben alapvetően a szovjet megszállással foglalkoznak a múzeumok éjszakáján, aztán este napkereket gyújtanak, és azt görgetik az utcán.