Hétfőn egyre szakadozik a felhőzet hazánk fölött, de a középső országrészben, illetve az alföldi tájakon élénk lesz az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 °C között alakul, és még kedden sem lesz melegebb, viszont kevesebb helyen esik majd. Az ég szinte mindenütt felhős lesz, ne akarjanak napozni, már csak azért se, mert elszórtan sokfelé várható zivatar.

Szerdától viszont indul a melegedés, ami egészen vasárnapig tart: az átlagos nappali középhőmérséklet a hét közepén 26 fok lesz, csütörtökön azonban már 30, pénteken 32 fok. Zápor, zivatar előfordulhat, de csak elszórtan.

Szombaton és vasárnap kánikula lesz, vasárnap 35 fokra is számítani kell. A rossz hír azonban, hogy addig a Balaton vize prímán lehűl, és mire a hétvégi időtől igazán felmelegedhetne, a külső hőmérséklet csappan. A hét legvégétől jövő vasárnapig folyamatosan csak hűlni fog az idő, a nappali átlagos középhőmérséklet csak a hónap vége felé lesz tartósan legalább 26 fok. A Balaton vize Siófoknál 19°C-os.

Legalább a virágporhelyzet biztató: igaz, múlt hét elején emelkedett a levegő pollentartalma, a hét második felében azonban erősen lecsökkent. A legrosszabb helyzet Pesten és Mosdóson volt, míg a győriek és egriek kicsit fellélegezhettek. Támadnak a csalánfélék, de pázsitfűfélékből egyre kevesebb van a levegőben, csakúgy, mint szelídgesztenyéből és hársból. Leáldozott a fenyőfélék, a bodza és a bálványfa pollenszórásának, de belehúztak a libatopfélék, az ernyősvirágzatúak, illetve továbbra is kitart az az útifű és a lórom virágpora.

Előrejelzésünket az idokep.hu tájékoztatása alapján állítottuk össze.

A Velvetet már a Facebookon is megtalálja, klikkeljen ide, lájkoljon minket!