Balatonmáriafürdőre, a móló közelébe riasztotta az Országos Mentőszolgálat a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának kereső csoportját, mert egy kisfiú egy vízibicikliről a vízbe esett és elmerült. A riasztás 17:24-kor érkezett azzal, hogy a kisfiú a szüleivel tartózkodott a vízibiciklin, s, a riasztás előtt már körülbelül tíz perce elmerült. A VMSZ kutató-kereső csoportja elindult a helyszínre.

A Balatonmáriafürdőn eltűnt kisfiút még keresik, de az idei nyár első igazi kánikulai napja folyamatos munkát adott a vízimentőknek.

Két másik kis gyerek is okozott riadalmat. Először Tihanyban kerestek egy kislányt, de ő még a kutatás megkezdése előtt a parton, sértetlenül előkerült. Csopakon egy két éves kislányt keresett a nagymamája. A vízimentők a strandon pihenők bevonásával csatárláncot alkottak, mely az időközben két hajóval a helyszínre érkező kutató mentő csoport munkatársaival közösen kezdte meg a strand vízterületének átvizsgálását. Ez a kutatás is szerencsés véget ért, ugyanis a kislány szintén sértetlenül a parton előkerült.

Ezen túl Zánkán, a község strandján egy 18 éves lány a lábán sérült meg, Balatonakaliban egy epilepsziás rohamot kapott beteghez kellett segítséget hívni, Badacsonytomajban pedig egy fiatalember lábujja tört el.

FELHÍVÁS!

A VMSZ a sajtó segítségét is kéri abban, hogy minél több emberhez juthassanak el a biztonságos fürdőzéssel kapcsolatos felhívásaink, információink. Az első igazán meleg hétvége előtt a VMSZ felhívja a strandolók figyelmét, hogy fokozottan ügyeljenek saját, és nem utolsósorban a gyermekeik biztonságára. Tartsák be a fürdőzéssel kapcsolatos írott és íratlan szabályokat (felhevült testtel, étkezés után, alkohol fogyasztás után ne menjenek a vízbe, ne hősködjenek, csak a fizikai állapotuknak megfelelő távolságra távolodjanak el a parttól stb) valamint használják a mentő eszközöket (leginkább a vízibicikliken, csónakokon a mentőmellények használata életet ment, úszni nem tudók ne menjenek semmilyen eszközzel mély vízbe stb)!

TANÁCSAINK ITT ELÉRHETŐEK : http://www.vizimentok.hu/hu/szolgaltatasok/info/furdozesi-tanacsok/117/

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata mindenkinek azt kívánja, hogy érezze jól magát és kellemes emlékekkel térjen haza a nyaralását követően, s leginkább térjen haza egészségben!