Balatonszemes izgalmas hely: a csengetős fagylaltozóval majdnem szemben, az utca túloldalán van egy étkezde. Sok mindent kínálnak, én a lángosig olvastam a felsorolást (előtte hekk volt, ha valakit izgat a kérdés).
Megrendeltem a sajtos-tejfölös-fokhagymásat, ami már önmagában több volt hétköznapi élménynél, hiszen a pulthoz néhány lépcsőn fel kell menni, már-már isteni magasságokban tornyosult fölém a Lángosozda Ura. És akkor megláttam. Magyarok söre, így hívják a terméket. Címkéje kicsiszolt irredenta gyémánt: fehér mezőben trikolór Nagy-Magyarország, fölötte angyalok címerrel. Hajtás után nagyban.
Szóval ilyen. Volt csapolva is, de akkor hogy' a vérbe fotózzam az üveget, ugye. Az ital mellesleg korrekt, a nagyobb márkákhoz képest enyhébb ízerejű, de átlagos magyar jelleget hordoz.
Miután kigyönyörködtem magunkat az üvegben, a Lángosozda Ura szólt, hogy kész a táp, úgyhogy ismét elé járultam, csak a nagy örömben összeakadtak a lábaim a lépcsőn. Az étket röptében kaptam el, a fölém tornyosuló, mogorva férfiember pedig azt mondta: add vissza. Visszaadtam. Újratejfölözte, újrasajtozta.
Tiszteletem jeléül megpróbáltam a lángost Nagy-Magyarország alakúra rágni, de a kezdeti sikertelenség után megfeledkeztem róla, és észrevétlenül megettem. Amúgy finom volt, női adag, négyszáz forintért.
