Idén a főszezon végén is iható tisztaságú maradt a Balaton vize az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet mérései alapján, de ez nem feltétlenül igaz a strandok vízére - tájékoztatta Vörös Lajos, az intézet kutatója az MTI-t szerdán. A mérési adatok azt mutatják, hogy az 1990-es évek elején súlyos vízminőségromlást okozó algásodás már a múlté. Augusztus közepén és végén a tó legalgásabb területein, a Keszthelyi- és a Siófoki-medencében a lebegő mikroszkopikus algák összes tömege nem érte el a megengedhető mennyiség felét sem - mondta Vörös Lajos, aki szerint a Balaton nyíltvizéből inni jelenleg semmiféle egészségügyi kockázatot nem jelent. Ez nem feltétlenül igaz a strandokra, ahol többek között napolajjal szennyeződik a víz - tette hozzá. A vízminőség azért is fontos, mert a Balaton mintegy százezer ember számára biztosít ivóvizet egész évben és közel egymillió ember számára a turisztikai szezonban. A Balaton vízminőségének egyszerűbb és folyamatos ellenőrzésére a magyar kutatók két éve tartó munkával új vizsgálati technológiát fejlesztettek ki - közölte Vörös Lajos. A Digitális Holografikus Mikroszkóp rendszer segítségével nemcsak az algásodás mértékét, de az összetételét is vizsgálni tudják. A vizek folyamatos monitorozására alkalmas automatizált térfogati mikroszkóprendszert két akadémiai intézmény (MTA SZTAKI és MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet), az Országos Környezetegészségügyi Intézet és a MEDIRLAB Orvosbiológiai Fejlesztő Kft. alkotta konzorcium fejlesztette ki a Nemzeti Technológiai Program keretében, az NFÜ támogatásával. A prototípus tesztelése jelenleg zajlik.