Rekordrészvételre számítanak a szervezők a 44. Kékszalag MVM Partner Nagydíjon, amely július 5-én 9 órakor rajtol el Balatonfüredről. Az eddigi részvételi csúcsot 2010-ben regisztrálták 623 hajóval, akkor több mint háromezer vitorlázó indult el Európa legrégebbi és legnagyobb tókerülő versenyén. Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Szoják Balázs versenyigazgató, a hazai szövetség (MVSZ) főtitkára azt mondta: idén először, az MVSZ honlapján - már a viadal közben is - nagy felbontású fotókat és mozgóképeket lehet majd letölteni. A Balaton-kerülés rekordját 10 óra 40 perces idővel, 1955 óta a Nemere II tartja, amely felújítva idén is elindul a Kékszalagon.