Nehéz helyzetbe kerülnek a balatoni utazási irodák amiatt, mert a SZÉP-kártya felhasználhatóságát a szezon és az előfoglalások beindulása után a napokban módosították – véli Kaponya Éva, a fonyódi Balaton Travel Utazási Iroda vezetője.

Az MKB Nyugdíjpénztárt és Egészségpénztárt Kiszolgáló Kft., valamint az OTP Zrt. a múlt hét pénteken tájékoztatta az utazási irodákat arról, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériummal folytatott konzultációk alapján pontosították a SZÉP-kártya felhasználhatóságát. Eszerint a jövőben az utazási irodák - szemben a szállodákkal, panziókkal - a kártyán található összegek közül csak a "szállás zsebet" terhelhetik, míg az étkezésre és szabadidős tevékenységre fordítható keretet nem.

Kaponya Éva szerint a beindult balatoni szezon és előfoglalások közepette beiktatott szabálymódosítás "botrányokat és kínos helyzetek sorát fogja okozni az utazási irodáknál". Ennek oka, hogy az irodájuk közvetítette szállások több mint felét már előre lefoglalták, 90 százalékban magyarok, akiknek többsége SZÉP-kártyával fizetett, illetve akar fizetni. A nyaralni induló kártyatulajdonos családok viszont csak a helyszínen szembesülnek azzal, hogy a kártyán lévő összeggel csak részben fizethetnek az így foglalt szállásukért. A helyzetet úgy lehet megelőzni, ha előbb felkeresik a bankjukat, és az étkezésre, illetve a szabadidős tevékenységre fordítható "zseb" keretét átcsoportosítják szállás céljára.