Minden nyárnak megvan a maga emblematikus dallama, amit talán már az elején is borzasztóan utálunk, de az ősz közeledtével garantáltan kiakadunk tőle. Most segítünk önnek kicsit egy listával azon dalokról, amiket semmiképp se hallgasson meg otthon, mert úgyis hallni fogja, bárhová megy.

Nicki Minaj - Starships

Nicki “óriás segg” Minaj elvileg MC-ként indult, és bár rappelni is tud, az ő producerei is rájöttek, hogy a türhő négynegyedekre autotune-izált éneklés sokkal több lejátszást biztosít, mint a csúnya beszéd. A Lady Gaga 2.0-ként aposztrofált Minaj száma például mindent bemutat, amit egy 2012-es Balaton-parti slágernek kell tudnia: egyszerű dallam, kis zajongás, és persze a kiállás, amire lelassítva tudnak vonaglani a bikinifelsős lányok.

Flo Rida - Whistle

A nemrég a Megasztárban is balhézó Flo Rida megelőzte fellépésével a vad nyarat, ettől függetlenül szinte biztos, hogy rengetegszer meg fogjuk hallgatni a Whistle-t, ami az előadótól szokatlanul nem klasszikus diszkó ütemeket hoz, hanem középtempós mutogatást. Aggódni nem kell, így is épp annyira ostoba, hogy bejöjjön a klubhoz kisboltban alapozó fiataloknak.

Pitbull - Back in time

Nyilván nem maradhat ki a fiatalos és laza társaság válogatásából Pitbull aktuális dala, amiben a kopasz úriember felveszi a harcot Flo Ridával a legértelmezhetetlenebb MC titulusért folyó versenyben. A rosszul álcázott Men in Black-reklámdal kiállása augusztusra jó eséllyel a legidegesítőbb dallamok között fog szerepelni, szeptemberre pedig az autóból is kivágjuk a rádiót, ha megszólal.

Calvin Harris - Let's Go ft. Ne-Yo

Calvin Harris 2009-ben még jól táncolható, de leginkább a trash-re is nyitott hipszterek számára is alkalmas popzenében utazott. Aztán egyszer csak kapott valakitől egy David Guetta-összest, amit addig hallgatott, ameddig már Zimány Lindának is feltűnt, hogy ő léphet a nagy francia trónjára. Ezt annyira komolyan vette, hogy idén már a Balaton Soundon is fellép, márpedig tudjuk, ki ott a rezidens.

Michel Teló - Ai Se Eu Te Pego

Michel Teló feldolgozása akkora mánia lett már, hogy még a Puskás Ferenc Stadionban is őt hallhatta a Magyar Kupáért folytatott vad harcot végignéző közönség. Mivel mindannyian tudjuk, hogy magyar futballstadionokba tényleg csak a legnagyobb, és legprosztóbb slágerek jutnak be, ezért nem lehet kérdés, hogy a 2012-es balatoni nyarat is meg fogja határozni a szerzemény, bár egyáltalán nem biztos, hogy nem valamelyik remixe lesz a befutó. Például Pitbull hozzáadásával vagy az albertirsai zsenik átiratával. Esetleg Pákó Szőke, barnájával.

Oceana - Endless Summer

Nyilván közel sem akkora sláger, mint a két évvel ezelőtti Vb Waka Wakája, és szerkesztőségünk több tagja számára is érthetetlen, miért nem az ukrán Ruslana szerzeménye lett az Eb himnusza, ettől függetlenül biztosra vehető, hogy a meccsek lezajlása után is kénytelenek leszünk vele találkozni. Örülni ennek sem fogunk, de mivel a Balatonon úgyis illik inni, végül is erre is összehozhatjuk.

Avicii - Levels

Calvin Harris mellett Avicii David Guetta nagy trónkövetelője, aki még a tavalyi év végén hozta össze a Levelst, amit garantáltan vissza fogunk hallani minden létező szórakozóhelyen. Ennek megfelelően egy visszahangosított dallamon, és egy csengőhangként is jól használható főmotívumon kívül az égvilágon semmi nincs benne.

David Guetta - Titanium ft. Sia

Ha már ennyit emlegettük David Guettát, természetesen szerepeltetni kell itt minden vidéki diszkó istenét személyesen is, még akkor is, ha a visszavonulásra készülő DJ ezúttal az átlagosnál valamivel kevésbé mászik arcba. A név miatt persze úgy is meg fog szólalni, de a szokottnál kevesebb bugyi fog lekerülni rá.

Tacaboro - Tacata

Mi még soha nem hallottunk a Tacaboro zenekarról, és a Tacata című dal is teljesen ismeretlen volt előttünk, de a a MAHASZ vonatkozó listájának jelenleg hetedik helyét elfoglaló szerzemény már első meghallgatás után is régi barátnak tűnt. Hát persze, hiszen van benne egy idétlenül hangszó szó, kínos dallam, és persze a legótvarabb klubokba is tökéletesen beillő alapok. Csak remélni tudjuk, hogy a balatoni diszkók felfedezik maguknak a Tacatát!

Cristofel - Kubai Ritmus

Cristofel első dala akkora facepalm, hogy egy világ omlana össze, ha nem ez lenne a részeg egyetemisták egyik legfontosabb találata Youtube-on. Hülyeség is lenne kihagyni, hiszen a klip, a dallam és a szöveg itt olyan egységet alkot, amilyen csak a legihletettebb pillanatokban tud összehozni egy művész. A folytatás még nem ismert, de már készül a következő alkotás is.

Szeretné összehozni a nyári igazi slágerét?

Akkor nincs is más dolga, mint előkaparni a zeneszerkesztőjét, esetleg a hangszereit, és a fent található dalok bármelyikéből összehozni egy olyan remixet vagy feldolgozást, amilyenre ön szívesen bulizna, majd a végeredményt elküldeni nekünk e-mailben!