Jó szezonra számít a Balatontourist Zrt. az általa közvetlenül és közvetve működtetett 18 balatoni kempingben, ahol az eddigi vendégéjszakák száma, valamint az előfoglalások mennyisége és befolyt előlege is felülmúlja 5 százalékkal a tavalyit – mondta Székely Ferenc vezérigazgató-helyettes hétfőn. Az SCD Csoport balatoni kemping-hálózatot tartalmazó érdekeltségeit tavaly megvásároló Turisztika Hungária Kft. kemping-tulajdonos projektcégei közül 16 ellen indult felszámolási eljárás, de ez nem befolyásolta eddig az egységek idei szezonra történő megnyitását és működtetését.

Székely szerint a kempinghálózat működtetését koordináló Balatontourist Zrt. a nagyobb egységeit (Balatonfüreden, Siófokon, Balatonszemesen és Révfülöpön) maga üzemelteti, a többit franchise rendszerben működteti bérlők bevonásával. A kempinghálózatához az idén csatlakozott együttműködési megállapodással a szántódi Rév kemping is, továbbá a társaság üzemelteti a Siófok Club 218 Apartman-házat és a Balatonlellei Part Hotelt is.

A tapasztalatok szerint az előszezonban eddig kiugróan nőtt a holland, lengyel és cseh vendégek száma, és kisebb mértékben ugyan, de emelkedett az osztrák és német turisták száma is. Elmaradt ugyanakkor az időjárásra  kifejezetten érzékeny magyar vendégek érdeklődése a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az eddigi 5 százalékos növekedést a társaság a szolgáltatási színvonal növelésének és az aktívabb marketing munkának tudja be, remélve, hogy a növekedés a szezon egészére is jellemző lesz.


Balatontourist nagyobb térképen való megjelenítése

A vezérigazgató-helyettes szerint az utóbbi években erősödött az időjárás szerepe a foglalási döntésekben, ezért a vendégek az érkezésük előtt egyre rövidebb idővel foglalnak csak helyeket. A korábban tipikusnak tekintett egyhetes nyaralások mellett mind gyakoribbak az 1-2 napos, sokszor Balaton körüli kerékpározáshoz kapcsolódó foglalások, és egyre népszerűbb a szezonbérlet. (Szezonbérletet azok váltanak, akik egész nyárra lakókocsikat telepítenek egy-egy kempingbe, és ezeket a szálláshelyeket a tulajdonos vagy az alkalmazottai fix díjért használják kempingzárásig.)

Tendenciaként érzékelhető a Balatonnál a kempingező életformát kedvelők, de ehhez eszközökkel nem rendelkező vendégek számának növekedése is. Számukra bérelhető mobilházakat, bérlakókocsikat és berendezett, felszerelt bérsátrakat biztosítanak. A változó igényekhez tartozik, hogy ma már nem elég csak szálláshelyet kínálni, élményt is kell nyújtani a vendégeknek - mondta a vezérigazgató-helyettes. Ezért a cég kempingjeiben kiemelt szerep jut a szállásdíjért járó szórakozató programoknak. Az idén összesen mintegy 160 millió forintot fordítottak a tulajdonosok a kempingek karbantartására, illetve a vendégfogadási színvonalának javítására. Egyebek közt új mobilházakat telepítettek, gyermekmedencét újítottak meg, bővítettek vizesblokkokat, vagy a medence fűtésénél napenergia tértek át.