Ha valaki nem sokat jár-kel a Balaton körül, hanem ugyanazokra a bevált helyekre utazik, elég sok mindenről marad le.

Én még soha nem voltam például ezelőtt a fonyódi mólónál, így az alábbi szobrot sem láttam eddig.

A helyszínen nemigen derül ki, kik ők, miért nézik kissé megrettenve a Balaton túlpartját, miből vannak, és miért. Szerencsére van egy magyar szobor-adatbázis, a Szoborlap, amely segít.

Ez tehát Kiss István szobra, az Emberpár, amely 1960-ban készült, alumíniumból. Az oldal szerint Fonyód jelképe, és egyébként a Balaton leghosszabb mólója mellett látható. Nem köthető eszméhez, nincsen különösebb üzenete, csak úgy van. Mellesleg hatalmas. (Ha netán tudja, mit szimbolizál az alkotás, vagy bármit, ami megmagyarázza ottlétét, okvetlenül írja meg nekünk!)

Kiss István amúgy rengeteg szobrot adott az országnak, a törölközős embertől a labdázó kezeken át az Agrárszocialisták szigorú triójáig, számos anyagból (kő, fa, bronz, alumínium, réz, rozsdamentes acél). Kedvelt és foglalkoztatott művész volt, mellesleg 1975-1989 között az MSZMP Központi Bizottságának tagja. A rendszerváltás után szobrai, emlékművei közül többet eltávolítottak, némelyiket a Budapest határában lévő Szoborparkba helyezték át.