Július 5-én a balatonkenesei képviselőtestület balesetveszélyre hivatkozva lezárta a szabadstrandot – írja az ilovebalaton.net. Cikkük szerint a település egyetlen szabad partszakasza – a Parti sétány 1. és a Vak Bottyán strand közti terület – ezentúl kerítés mögött fekszik, ami ellen a civilek eddig hiába tiltakoztak.

„A terület 2003-ig szintén fizetős strandként működött, ám az Alsóréti Üdülő Egyesület civil szervezet nyolcéves küzdelmének eredményeképp abban az évben megnyitották a nyaralók számára. Azonban most megint elveszítették a keneseiek az ingyen fürdőzési lehetőségüket: Balatonkenese Képviselő Testülete zárt ülésen határozatot hozott a terület lezárására. Terveik szerint a partszakaszon ezen a nyáron fizetős strand lesz, ősszel pedig eltávolítják a kerítést, parkosítanak, és sétánnyá alakítják. A civilek viszont a szabadstrandjukat szeretnék visszakapni, ezért azonnal tiltakoztak a 200 méter hosszú, 10-25 méter széles terület lekerekítése ellen. Július 3-án a határozat visszavonását, illetve a munkálatok megkezdésének leállítását kérték a testülettől, 5-én pedig újabb tiltakozást nyújtottak be a polgármesternek, eddig eredménytelenül."

Update

Egyik olvasónk levélben jelezte: ez nem a teljes valóság. Át is adjuk a szót Veronikának. „Nem vagyok kenesei, de nyaranta megfordulok a településen kisgyerekkorom óta. Az a partszakasz, amiről írtál, régebben valóban a fizetős strand része volt, de az elmúlt 25 évben soha nem volt szabadstrand. A valódi kenesei szabadstrand déli irányba továbbhaladva  jó pár száz méterre helyezkedik el, és zavartalanul üzemel.

Az a szakasz, amiről írtál, parkosított rész volt, és nem rendelkezett a szabadstrand feltételeivel: pl nem volt lépcső a vízbe, nem volt nyilvános vizesblokk és öltözők sem (van egy fizetős wc a butiksoron, de azt szerintem te is belátod, hogy más tészta) Ezen kívül tábla hirdette: Fürödni tilos.

Ennek ellenére a kevésbé kulturált fürdőközönség, aki gondolom nem akart belépőt fizeti a nagy strandra, a szabadstrandra meg lusta volt elmenni, mégis belakta a területet, ami tavaly még egy szépen gondozott park volt. Esténként oda mentünk sétálni és naplementét nézni. Most hála a fent említett fürdőzőknek ezt a területet el kellet keríteni mert nem rendeltetésszerűen használták. Pl. ha valaki elesik a köveken és betöri a fejét simán kinézem, hogy az önkormányzatot hibáztatja (pereli). Az önkormányzatot pedig teljesen meg lehet érteni, miért elzárta, ha már a sima tiltás nem segített

Tehát szó sincs arról, hogy Kenesén megszűnt a szabadstrand, nagyon szép kulturált szabadstranja van a településnek, érdemes megnézni. Én pl. azért vagyok felháborodva, hogy azt a szép partszakaszt el kellett zárni mert az emberek nem tudnak viselkedni."

Van véleménye, értesülése az ügyben? Netán balatonkenesei? Írjon nekünk, mi az igazság!