Bőr Viktória, balatonfüredi elsőbálozó lett a szombaton tartott 187. Anna-bál szépe, a Kiss Ernő díjat posztumusz Bujor István színművész kapta - tájékoztatta az MTI-t Szabó Lajos, a balatonfüredi polgármesteri hivatal művelődési-oktatási-idegenforgalmi osztályának vezetője.

A 18 éves Bőr Viktória a Herendi Porcelán Manufaktúra Zrt. Viktória-mintás vázáját kapta ajándékba. Ivo Dujmic, a bál díszvendégeként szereplő Opatija polgármestere egyhetes vendégségbe hívta meg a bálkirálynőt, aki ezen idő alatt részt vehet az Opatijában Béccsel közösen megrendezendő bálon.

Bőr Viktória az MTI-nek elárulta: a természettudományos tárgyakat szereti, és ezen az úton akar tovább haladni, így idén matematika-informatika emelt fakultációt kezd a gimnáziumban. Hozzátette: a dédnagymamától fogva családi hagyomány náluk, hogy a család összes női tagja eljön 18 éves korában az Anna-bálra; nagyszülei részt vettek 1963-ban az első, televízió által is közvetített bálon.

"Nagyon meglepődtem, még arra sem számítottam, hogy a 15 legszebbnek választott nő közé kerülök és még most sem hiszem el, hogy itt állhatok a bál szépeként" - mondta a bálkirálynő, aki ezen a nyáron egy balatonfüredi cukrászdában dolgozva tölti szabadideje nagy részét, máskor azonban szívesen lovagol vagy strandol a barátaival.

Az első udvarhölgy a budapesti Antal Dóra, a második a veszprémi Albert Zsuzsanna lett. Az első hölgy Rotschild-, a második Apponyi-mintás vázát kapott.