Egy faszállító román kamion balesete miatt teljes útzár volt az M7-es autópálya főváros felé vezető oldalán Balatonszárszó és Balatonőszöd között hétfő este. Itt délután az oldalára dőlt egy fűrészelt faárut szállító román kamion, ami szinte az egész pályát elfoglalta, a rakománya pedig az útra borult – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Méhes Dóra szerint a forgalom egyelőre csak a leállósávban haladhat, a két másik sávot még takarítják, de azokon is rövid időn belül elindulhat a közlekedés.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a forgalmat Balatonőszödnél leterelték az autópályáról, és Balatonszárszónál lehetett rá visszatérni. Mivel a felborult jármű vezetőfülkéje a két pályatestet elválasztó szalagkorlátra dőlt, az adott pályaszakaszon a Nagykanizsa irányába haladók nem használhatták a belső sávot, csak a külső és a leállósávon tudtak haladni.

A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítója szerint Székesfehérvárról hívtak darut, ezzel állították fel a kamiont. A műszaki mentésben 13-an vettek részt, köztük boglári és siófoki tűzoltók – tette hozzá Hidasi László. Tudomása szerint még a tűzoltók kiérkezése előtt a mentők egy könnyű sérültet emeltek ki a vezetőfülkéből, és a helyszínen ellátták.