Elégedettek leszünk, ha az idei szezon a tavalyihoz hasonlóan alakul – nyilatkozta Halmos Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. új vezérigazgatója annak apropóján, hogy pénteken ünnepélyes keretek között átadták a társaság két nagy, részben uniós támogatással megújult kikötőjét Siófokon és Tihanyban.

A fő tevékenységként a balatoni menetrend szerinti hajózásért, kompközlekedésért, valamint 21 kikötő üzemeltetéséért feleletős társaság idei újdonságai közt új hajós túraútvonal, menetrendszerinti kerékpárszállító hajó beindítása, több járaton ingyenes wifi-szolgáltatás bevezetése, valamint a gyerek-kerékpárjegy bevezetése szerepel. Megújult a cég gyereknek szóló kalózhajó programja is. A nyár végére készül el, így már csak a jövő szezonban kerülhet bevetésre a társaság két új vízitaxija. A 60 százalékos támogatást elnyert eszközbeszerzés révén Horvátországban 114 millió forintért épül meg két, darabonként 20-25 személyes, a vízen igen gyorsnak számító, 40 kilométer/órás sebességre képes hajó. A társaság jelenleg egy vízitaxival rendelkezik, amely szolgáltatás iránt az elmúlt években jelentős volt az érdeklődés.

A pénteken lezárult siófoki kikötőfelújítás korábban átadott ütemeiben mintegy 130 méter hosszúságban kapott új térburkolatot a személyhajó kikötő, a meglévő fákat védő "falakkal" vették körül, és új padokat helyeztek el. Mintegy 105 méter hosszúságban helyettesítették az 1930-ban készült, erősen megrongálódott, alacsony szintű partvédelmet korszerű, a vízépítésben újdonságnak számító kikötőfallal. Hársfákat ültettek, fémpadokat, valamint látványosságoknak számító, korabeli kikötőbakot, hajócsavart és egy horgonyt telepítettek a kikötő műkőburkolattal ellátott parti sétányára.

A 151 millió forintos összköltségvetésű projekt utolsó ütemeként alakították át és újították fel a több, mint 300 méter hosszú keleti mólót, amelynek során a járószintet 30 centiméterrel megemelték és műkőburkolattal látták el. Rondellákat telepítettek és további padokat helyeztek el, a hullámtörő gerenda szintjét 50 centiméterrel magasabbra emelték. A megvilágítást korszerű ledes lámpákkal biztosítják, aminek köszönhetően a móló Siófok egyik leglátványosabb részévé vált.

A szintén pénteken átadott Tihanyi személyhajó-kikötő rekonstrukciója – amely szervesen kapcsolódik a tihanyi önkormányzat ezt követően megvalósuló környezetrendező és sétányépítő projektjéhez – összesen 75 millió forintba került. A beruházás révén egyebek közt korszerűsödött a világítás, esőbeálló, kerékpártároló és pihenőhelyek épültek, megújult a korábban leromlott állapotba került móló, valamint a kikötő burkolata, és lecserélték a szabadtéri padokat, korlátokat. Bővítették és átalakították a zöldterületeket. A kikötő felújításának részeként elvégeztek egyebek közt vízépítészeti-, ivóvíz ellátás bővítési-, elektromos energia ellátási, valamint térfigyelő rendszer kialakítási munkákat is.