horoszkóp

Balatonkeresztúr ultrabiztonságossá vált

MTI
2013.06.14. 18:43

Megduplázták Balatonkeresztúr rendőrőrsének létszámát a nyári szezonra, és ha kell, tovább növelik – mondta Piros Attila, Somogy megye rendőrfőkapitánya pénteken a rendőrőrs felújított épületének átadási ünnepségén. Kiemelte, hogy Somogyban a rendőri munkában hangsúlyos szerep jut a Balatonnak: a hét ottani rendőrkapitányság egyike a balatoni vízirendészet, további három pedig a tó partján található. A balatonkeresztúri rendőrőrshöz tíz település csaknem tízezres lakossága tartozik. Nyáron az idegenforgalmi szezon, télen az elhagyott üdülők, lakóházak védelme jelent kiemelt feladatot számukra, és ezt 12 fős állandó állománnyal látják el. Ezt a létszámot növelik a duplájára a mostani szezonra.

Az országos rendőrfőkapitány-helyettes külön méltatta, hogy az elhelyezés okán igen jó az együttműködés a balatonkeresztúri rendőrőrs és a helyi polgárőrök, tűzoltók között, ami közös szolgálatban, közös járőrözésben is megnyilvánul.

Kovács József, Balatonkeresztúr polgármestere szerint 17,4 millió forintba került az őrs felújítása, valamint egy nyolckamerás térfigyelőrendszer kiépítése. Ehhez az önkormányzat több mint hétmillió forintnyi önerővel járult hozzá, a többit támogatási forrásból biztosították. A helyi polgárőr-egyesület is nyert el pályázaton támogatást épületének felújítására, így összesen 27,4 millió forintos fejlesztés valósulhatott meg a településen, mintegy 44 százalékos önerővel.