Már tavaly is megírtuk, hogy hiába van gazdasági válság, a Balatonon ezt olyan értelemben alig érezni, hogy a tó környéke évről évre többet fejlődik. 2012 nyarának végétől ismét összeszedtük, milyen fejlesztések fejeződtek be vagy érnek be idén a magyar tengernél. Ebben nagy segítségünkre volt ismét a Turizmus Online.
Közlekedés
Még tavaly augusztus legvégén adtak át egy felújított vágányszakaszt a balatonfenyvesi kisvasúton. A hányattatott sorsú vonalat szeptember 5-én átvette a MÁV-tól a MÁV-Start Zrt.
Újra közlekedteti a MÁV a 30 bicikli szállítására is alkalmas kocsijait, nyolc vadiúj bringavagont is forgalomba állít, valamint országosan bevezette a 420 forintos túrajegyet. Ennyi pénzért lehet mostantól bármilyen távolságra kerékpárt szállítani a vasúton. Közben a MÁV bejelentette: még több alacsonypadlós, klimatizált Desiro motorvonatot állít forgalomba az északi parton.
Balatoni fejlesztések 2013 nagyobb térképen való megjelenítése
Új személyhajót adtak át: a 300 férőhelyes Szigliget a Balatoni Hajózási Zrt. flottájába került be. A cég ennek köszönhetően két elavult vízibuszát leselejtezte. A szigligeti hajóavató ünnepségen idősebb Szívós István vízilabdázóról nevezték el a falu kikötőjét, a sportoló szobrot is kapott. Közben a vállalat 8 százalékos jegyáremelést is végrehajtott.
A sármelléki Hévíz-Balaton Repülőtérre az airBaltic légitársaság már Rigából is szállít utasokat. A reptér éves utasforgalma már eléri a 20 ezret, főleg német, norvég és orosz chartereken érkeznek utasok.
Infrastruktúra-fejlesztések
Folytatódott a Tihanyi Legenda Projekt, azaz a község központjának teljes felújítása. Még novemberben a helyükre kerültek a Kálvária 1960-ban lerombolt szobrai, leburkolták a Babamúzeum és a Visszhang-domb felé vezető utcákat és a Pisky sétányt, közműveket cseréltek. A projekttől függetlenül Tihany kerékpárutat is épít a központból a hajóállomásig.
Keszthelyen a második ütembe ért a városközpont felújítása. 2013-ban turisztikai központot építenek, meghosszabbítják a parti sétányt, megújul a pavilonsor előtti sétány, bűnmegelőzési központ, büfé és vizesblokk épül, a szállók mögött pedig műjégpályát, gördeszkapályát, vízi játékparkot és érzékek kertjét alakítanak ki (ez utóbbi egy különleges növényekből álló park lesz). A Fő teret is felújították, a piactér fedett csarnokot kapott és több kereszteződést átalakítottak.
Vonyarcvashegyen egy projekt keretében felnőtt játszótér és biciklikölcsönző épült, rendezvénysátrat vettek és a falu honlapját is fejlesztették (el is nyerte az Év Honlapja 2012 díjat).
Természet
Megkezdi a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Balatonban lévő illegálisan kiépített 470 stég és 370 partfeltöltés elbontását, ez várhatóan fél éven át zajlik majd. Badacsonytomajon kezdik a munkálatokat.
Új fogadóépülettel bővült a gyenesdiási Festetics Imre Állatpark.
A Bakonyerdő Zrt. GPS-nyakörvekkel lát el vaddisznókat, hogy műholdról megfigyelhesse, miért kóborolnak be lakott területekre a Balatonnál.
Sport
A Kis-Balatonnál tavaly őszre befejeződött a kerékpáros-infrastruktúra kialakítása. Zalakaroson és Hévízen kerékpáros központokat hoztak létre, kitáblázták a túraútvonalakat, pihenőket és esőbeállókat építettek és kitáblázták a környék látnivalóit.
A Nagyberekben gyalogos, kerékpáros és nordic walking útvonalakat jelöltek ki.
Száz vitorlás befogadására alkalmas kikötőt adtak át tavaly ősszel Fonyódon. Ehhez két mólót, két vendégmólót és hullámtörőt is építettek. A fejlesztés nem áll le: szociális blokk, kikötőmesteri iroda, szálloda és étterem is épül majd ide.
Kultúra
Zánkán állandó boroscímke-kiállítás nyílt a tájházban. Gáncs Lajos hagyományozta a községre hétezres gyűjteményét, ennek a hetedét állítják ki állandó jelleggel.
A keszthelyi Balatoni Múzeum is fejlődött: Játékos Múzeum néven interaktívan ismerhetők meg a balatoni halak és madarak, illetve elektronikus képeslapküldő játékot is avattak.
Novemberben megnyílt a Darnay Bormúzeum Gyenesdiáson. Ehhez felújították az 1644-ben épült pincét és présházat, szőlőtőkéket ültettek és egy szőlészeti kiállításnak helyt adó pajtát emeltek.
A szokásos zamárdi Balaton Sound (július 11-14.) zenei fesztivál mellett idén szintén a tóparton, Zánkán rendezik az EFOTT-ot (június 25-30.).
Szobrot kapott Bujtor István Balatonfüreden, a Vitorlás téren.
Turizmus
Balatonlelle-Rádpusztán, a szabadidőközpontban új játszótér épült, a lovasközpont hintókat, lovaskocsikat, illetve lovakat vásárolt lószerszámostul. Bővült az íjászpálya és egy buszt is beszereztek a könnyebb megközelíthetőségért. Bővült a parkoló, épült egy lelátó, a térvilágítás is kiépült és egy mobil színpadot is beszereztek. Ezen a linken pedig mostmár 3D-ben is bejárható a birtok.
Egy osztrák borászat AxWin(e)motion néven látványborászatot nyit május 27-én Kéthelyen, 5500 négyzetméteren. Épült bormúzeum, rendezvényközpont, moziterem és napfényterasz, később koncerteket és kiállításokat is akarnak majd itt rendezni.
Ősszel tűzszerészek vizsgálták át a balatonlellei strandok vizeinek fenekét, mivel tavaly több bombát is találtak errefelé. Nem találtak semmit, ezért felmerült a gyanú, hogy a korábbi aknákat szándékosan helyezhette valaki a tóba.
Balatonfüred nagyobb strandjai már hínárosak voltak, ezeket homokkal töltötték fel őket. Az Esterházy strand mólóját felújítják, a főépületére napkollektorokat és két távcsövet is felszerelnek. A strandokon parkosítottak is: 140 fát ültettek el.
Hévízen januárban nyitott meg a négycsillagos Hunguest Hotel Mirage.
Felújították a Hotel Residence Siófokot: korszerűsítették a szobákat és a wellness-részleget, akadálymentesítettek, napkollektorokat helyeztek a tetőre és biciklitárolót és -szervizt alakítottak ki.
Akadálymentesítették a balatonőszödi Erzsébet Szállodát.
Új fürdőépületet kapott a csisztapusztai termálfürdő . Ebben egy 100 négyzetméteres új medence, szauna, masszázsszoba, és orvosi szoba kapott helyet.
A Kis-Balaton melletti Garaboncon nyit meg a Garabonciás 7 Vezér Történelmi Kalandpark, ahol jurtatábor, játszótér, kézműves ház, palánk vár, gokart és íjászpálya is létesül.
Tíz jelentős látnivalót lehet 3D-ben megtekinteni az Itthon.hu oldalon (bár akinek ez valamiért nem jön be, a Google Street View-val is körülnézhet a Balatonon).