Kitaláltuk egy szép napon, hogy mivel már boldog-boldogtalan megkerüli a tavat biciklivel, csináljuk ezt meg kalandparkokkal, extremitásokkal, vadkempinggel, őrültködéssel. Vonattal indultunk, Becher kollega a Déliből, jómagam a Kelenföldiről. A 15. vágányhoz irányított a központi kijelző a kinézett 9:35-ös vonathoz, de persze a vonat az 5-ösre jött, így a piszok nehéz biciklivel át kellett sasszézni oda, de késő volt. Ekkor gördült be egy expressz a 14-esre, némi hezitálás után az előző kört visszafelé megtettem, pont elértem a vonatot, így egy vonatnyi távolságból követhettem operatőrömet. Ugyan 500 forint pótdíj jött le a zsebemből, és belengettek Aligánál egy 25 perces késést, de végül 5-10 perc spéttel befutottam.

A túránkat dél körül kezdtük meg Siófok vasútállomásról, némi macera után megtaláltuk a kerékpárosoknak kijjelölt utcákat (NEM kerékpárutat!), és robogtunk Balatonvilágos felé. Útközben átmentünk Siófok spanyol részén: Spanyolországhoz hasomlóan itt is ingatlanbumm volt anno, rengeteg hatalmas üdülőházat húztak fel a parton, ahogy a spanyoloknál is, aztán jött a válság, bedőlt minden, maradtak az üres kérók, eladatlanul, riasztóan.

Világos irányában a tábla egy irdatlan kaptatóra irányított, rögtön mondtuk, hogy felejtő, de a másik útvonal is neccesnek tűnt. Végül a Club Aliga kapujában kötöttünk ki, amin egy grátisz áthajtási jeggyel átmehettünk. Az emelkedőt így sem úsztuk meg, de a balatonvilágosi önkormányzat kerékpárút-kijelölési logikáját nem értettük meg a cikkcakkos útvonal miatt (hasonló respekt Csopaknak). Közben ettünk egy pofátalnul olcsó, és élő pókkal töltött jégkrémet, majd ennek tetejébe megittunk egy egzotikus Rónasági Kólát. Innen robogtunk át Akarattyán, Kenesén egészen Fűzfőig, útközben persze egy bringásoknak létesített budival sem találkoztunk.

Fűzfőn egyedül (nekem volt váltós kerékpárom) felmentem az egyk úticélhoz, a Serpa kalandparkhoz. Az idén tízéves, úttörő kalandparkban a fák fölött lógva is lehet csúszni-mászni, de van mászófal, íjászat, arrébb pedig nyári bob és paintball is. Maguk a kalandpályák sokfélék: egy gyerek és három felnőttszint van, de egy ötödik pálya is készülőben van. Az összes pálya épített, tehát rönkökből van összerakva és nem a fákhoz rögzített. Hiába mondtam, hogy fáradt vagyok a tekeréstől, csak felvittek engem a legnehezebb pályára, ahol remegő lábakkal abszolváltam az 5-6 méter magaságban köteleken egyensúlyozást, de a következő függő rönkökből épített akadálynál beszartam, így visszamásztam.

A kezdő pálya persze gyorsabb és egyszerűbb volt, jó ez az egész, ha a pánikunkat le akarjuk győzni. A hab a tortán a kábeles csúszás volt, aminek a vége a legjobb buli, itt akkorát ránt visszafelé a cucc, hogy az ember lötyög, mint jégkocka a mohitóban. Ezután legurultam Almádiba, majd Alsóörsön, Paloznakon és Csopakon át megérkeztem A Menedékbe, ahol Becher kolléga már nirvanában várt engem a világ legjobb helyén, amiről hamarosan beszámolunk.