A Balatoni Szövetség mintegy tíz évvel ezelőtt indította el a nyugat-európai mintára kialakított minősítési rendszert, ami az egyébként is előírt kötelezettségeken túl több más szempont alapján értékeli a strandokat. Az utóbbi időben már csillaggal jelölt külön kategóriákat is használnak, és a minősítésbe a kikötőket, valamint a kempingeket is bevonták, illetve a Balaton mellett kiterjesztették a Velencei-tóra és Fertő-tóra is.

Az idén harminchét strand, kikötő és kemping indult a minősítésen, közülük 31 kapta meg a kék zászlót – írja a Zaol.hu. A bírálatba az idén is bekapcsolódott a Nők a Balatonért Egyesület is.

A 26 kék zászlóval jutalmazott strand fele Veszprém megyei, a kilenc három csillagos közül is öt nálunk található. Három csillagos zászlót, tehát a legkiemelkedőbb minősítést kapott az alsóörsi és a csopaki községi strand, a balatonfüredi Eszterházy és Kisfaludy strand, valamint a zánkai Új Nemzedék Központ strandja.

Két csillagos minősítés kapott megyénkből a badacsonytomaji városi és a badacsonyi strand, a révfülöpi Császtai és Szigeti strand, a zánkai, a balatonakali és a balatonudvari községi strand, valamint a balatonalmádi Wesselényi strand. Kék zászlót kapott Zala megyéből a szigligeti kikötő is. A keszthelyi városi, a gyenesdiási Játék, a vonyarcvashegyi Lidó és a balatongyöröki községi strand három csillagos, a keszthelyi Helikon strand kétcsillagos minősítést kapott. A nyolc díjazott déli parti strand közül hetet két csillagosra, egy pedig egy csillagosra értékeltek.

Három csillagos lett a minősítése a fertődi és a gárdonyi strandnak is. A kikötők közül a szigligetin kívül a balatonboglári kapott minősítést és ugyaninnen a Sellő kemping.

Takács József, a rendezvénynek otthont adó Balatonszemes polgármestere köszöntőjében szólt arról is, hogy a településektől egyre nagyobb erőfeszítéseket kíván a megfelelő színvonal tartása, de így is mindent elkövetnek, hogy szép, tiszta településsel, strandokkal fogadják a vendégeket. Ráadásul nem hogy külön támogatást nem kaptak, mint adósság nélkül gazdálkodó település, de még a 240 milliós turisztikai pályázatuk is ismét tartalék listára került. Most azzal az indokkal, hogy a pelenkázóba ne terveztek be egy műanyag lavórt.