Sikerült a négy nap alatt kalandparkostul-hőségriadóstul körbetekernünk a Balatont, és ezáltal feltérképezhettük azt is, hol lenne szükség még a híres Balaton-kör csiszolására, finomhangolására, illetve hol pöpec minden. Hagyjuk is a pesszimizmust, hirdessünk egyből győztest, ez pedig Balatonföldvár lett, mint a legbringabarátabb önkormányzat a tó körül. Ugyan a 2011 végére kiépített szakasz 280 millió forintos EU-támogatása miatt mi is törtük a fejünket (szerencsésebb országokban ebből 800 méter autópálya is kijön), de a végeredmény a lényeg, és azzal elégedettek voltunk.


Nagyobb térképre váltás

Földváron ugyanis nincs fölös cicoma: a 3,3 kilométeres kerékpáros nyomvonal nyílegyenesen szeli át a várost (a Rákóczi Ferenc és a Somogyi Béla utcákon), nem tekergetik jobbra-balra kis utcákban, sok helyen a legértelmesebb megoldásként kerékpársávot festettek fel (ld. a fenti képet), de ahol kerékpárút épült, ott is széles és tükörsima a vonala. Új aszfaltréteget kapott végig a nyomvonal, egyetlen apró döccenő sincs rajta, a központnál pedig fedett bringás pihenőt alakítottak ki tájékoztató táblával. Mindez nem nagy kunszt, és ki tudja, tartós marad-e, de az egész Balatont látva jelenleg ez a csúcs.

Ki kell emelni Zala megyét, aminek egész területén elégedetten cuppogva tekertünk végig. A veszprémitől a somogyi megyehatárig szinte végig jó minőségű kerékpárút vezet, egyedül Keszthelyen van némi kacskaringó a városépítészeti sajátosságok miatt. Gyenesdiás jó pozitív példa: kivilágított, széles, árnyékos kerékpárút vezet át a községen, így ők meg is érdemlik az Ezüst Küllőt.


Nagyobb térképre váltás

A negatív oldalon is lehetne rugózni, de nem feltétlen érdemes településeket kiemelni. Az északi part rákfenéje a sok kiépített, ám gondozatlan, felpúposodott, tönkrement kerékpárút, a befejezetlen szakaszok és sok helyen a rossz kitáblázottság. Érthetetlen, miért vezetik egyszer a hegyoldalban a 71-es út mellett a bringautat, hogy aztán a következő településnél letereljenek a partra, majd vissza kelljen kaptatni a hegylábhoz. Persze itt is sok a pozitív kivétel, például az Aszófő-Füred szakasz.

A déli parton ellenben az unalom ellen kellene valamit tenni. A több kilométer hosszú, monoton üdülőutcákon vezetett kerékpáros útvonal tényleg olyan, hogy tekerés közben bealudna az ember. Bealudna, ha a 35 fokban lenne egyetlen árnyék ezen utcákban. Itt a már említett intenzív fásítást javasolnánk, ami sokkal élhetőbbé és gyönyörűbbé tenné Fenyvest, Máriafürdőt és Fonyód egyes részeit, hiszen a legfantasztikusabb egy végtelenül hosszú, árnyas, zöld alagútban tekerni.