A II. Balatoni Halászat Napján, szombaton szórakoztató programokkal kísérve elevenítik fel a hagyományokat Balatonföldváron, ahol ismét meghúzzák az egykor használt, ezer méteres "öreghálót", a strandolók pedig kisebb kerítőhálót húzhatnak partra, ahogy régen a halászok is tették. A város keleti strandján megrendezendő programmal a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. és a Balatonföldvári Kistérségi Turisztikai Egyesület célja, hogy a nyaralók bevonásával elevenítsék fel a balatoni halászati hagyományokat.

A rendezvény egyik fénypontja az "öregháló elszórása" és meghúzása lesz a vízben. A Balatonon korábban általánosan használt módszert már egy évtizede nem alkalmazzák. A halgazdálkodás megváltozott feladatai miatt ma szelektív módon halásznak: a busa gyérítését állított hálóval, a Keszthelyi-öböl elöregedett keszegállományát vontatott hálóval halásszák.

Az öregháló, amelynek az eltérő hosszúságú kerítőhálót nevezték régen, klasszikus halászeszköz. A Balatonon valaha több száz méteres öreghálóval halásztak, amelynek az alját ólmos és/vagy pősös (szalmacsutkás) nehezék szorította a fenékhez. A zsákmány a háló zsákszerű kitüremkedésébe szorult két szárny összehúzásakor. A kerítőhálós halászat összehangolt munkafolyamatok sorozata a halászhajók és az emberek között. Ennek bemutatása – egy ezer méteres öregháló "elszórása" –reggel 8 órakor kezdődik, a zsákmány bemutatását pedig a strandon 12.30-kor tartják.

A másik halászati bemutató főszereplői maguk a fürdőzők lesznek: egy kisebb tavi kerítőhálót maguk vontathatnak partra úgy, mint a régi halászok. A résztvevőknek a helyszínen kell regisztrálniuk. A programok között szerepel ezeken túl "halas" kézműveskedés, vetélkedő a Balatonról és a környezetvédelemről. Különleges balatoni halétkeket lehet kóstolni, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. mobil halsütő kocsija pedig friss sült keszegről gondoskodik.