Ha csak annyira rossz az idő a balatoni nyaralása alatt, hogy nem lehet strandolni, de nem szakad az eső, akkor ideális választás egy kis borongós kikapcsolódásra a somogyvámosi Krisna-völgy.

Elsőre nem hangzik túl érdekesen, pláne, hogy a nagyvárosi ember szemében a krisnások azok az emberek, akik fáradhatatlanul kérnek pénzt képeslapokra. De higgyék el, mindenképpen megéri néhánytíz kilométerre eltávolodni a Balaton partjától, ha másért nem, akkor az étteremért.

A Kirsna-völgyet minden nap reggel tíz és délután öt között lehet látogatni, merthogy ez nem egy klasszikus völgy, ahova csak úgy be lehet sétálni. Ez nagyjából 130 önfenntartó krisna lakóhelye, akik többek között abból tartják fenn magukat, hogy látogatókat fogadnak. Felnőtteknek 1450, diákoknak, nyugdíjasoknak 950 a belépő.

Ha azt nézzük, hogy ezért cserébe egy nagy, szépen tisztán tartott, gondozott, egészen mesebelivé kialakított völgyben sétálgathatunk, nem is drága a belépő. A völgyben végigfut egy patak, ami időnként kis tavakká szélesedik ki, ezek partján vannak meditációs kunyhók, ösvények vezetnek fel a völgyhöz tartozó domboldalakba, és mindenhol burjánzik a természet, állandó a madárcsicsergés, a tavakban csomó halat látni. És minden nagyon lassan történik. A templomnál azt mondták, nézzük meg a krisnások tehenészetét, amire nagyon büszkék, ráadásul alig tíz perc sétára van a templomtól.

Az ember ilyenkor alapvetően félóra fel-le gyaloglásra számít, de nem, a tehenek alig 2-3 percre voltak, csak a krisnák mindent nagyon lassan csinálnak a városi pörgéshez képest. Mondjuk nincs is okuk sietni. Láttunk például annyira lassan bicikliző krisnást, hogy egyrészt gyorsabban sétáltunk nála, másrészt ilyen lassan biciklizni már kifejezetten nehéz lehet, annyira instabil a szerkezet.

Arra készüljenek fel, hogy a völgybe nem lehet csak úgy beugrani ebédelni. Az ember óhatatlanul elkezd hozzálassulni a krisnákhoz, a táj pedig annyira szép, hogy nehéz nem megállni és nézelődni. Alsó hangon 2-3 órás egy völgylátogatás. A templomukra nagyon büszkék, ezt érdemes megnézni, ráadásul a templomlátogatás ára benne van a belépőben. Minden egész órakor indul a körbevezetés, kettőkor viszont egy időre megáll az élet, ilyenkor esznek együtt a völgy lakói, szóval érdemes az ebédet és a templomlátogatást kettő elé időzíteni.

Az egész völgynek nagyon autentikus hangulata van, párás, kicsit borongós időben pedig az ember tényleg úgy érezheti magát, mintha Indiában lenne, köszönhetően az időjáráson felül a buja növényzetnek, a klasszikus, indiai színekkel és formákkal dolgozó épületeknek, az indiai zebu teheneknek.

Azoknak, akik nem akarnak elmerülni a krisnák világában, vagy nem akarnak hozzálassulni a völgy eseményeihez az étterem miatt is megérheti meglátogatni a völgyet. Így már azért kicsit drágább a kikapcsolódás, mert az éttermi menü is 1500 forint, mint a belépő. Cserébe viszont nagyon laktató, jó a fűszerezése, és erősen eltér azoktól az ételektől, amiket úgy általában a Balaton partján kapni. A konyha vegán, vagyis sem tejtermékek, sem húsételek nincsenek, van viszont rengeteg zöldség, gyümölcs, magvak, és ezek ötletes kombinációi előételekben, főételekben és desszertekben. Ha ottjártukkor van mákos szamósza, ki ne hagyják!

Annyi korlátozás van a völgyben, hogy illik tiszteletben tartani a krisnák szokásait, vagyis dohányozni és alkoholt fogyasztani nem lehet, valamint háziállatot sem szabad magunkkal vinni a látogatásunkra. De többet nem is árulnánk el a látnivalókról, érdekességekről, fedezzék fel maguknak!

Arra készüljenek, hogy július 19-e és 21-e között krisna búcsút tartanak, amire általában rengeteg, de úgy értsék hogy sok sok ezer vendég és krisna érkezik. Ilyenkor a völgy nem a nyugodt meghittség szigete, hanem három napon keresztül állandóan nyüzsgő vásári mulatság. Ennek is megvan a bája, aki szereti a kirakodóvásárokat és hasonlókat, az ebben az időszakban látogassa meg a völgyet!