"A katasztrófavédelmi kirendeltségek iparbiztonsági felügyelői a Mobil Labor szolgálat bevonásával az összes veszélyes árut szállító járművet kiterelték az M7-es autópálya teljes Somogy megyei szakaszán – a jobb és bal pályatesten is. A táskai pihenőben a rendőrség és a kormányhivatal közlekedési felügyelősége a vezetési és a pihenőidők betartását is megnézte. Eközben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakemberei két helyszínen ellenőrizték a közlekedőket" – írja a Sonline. Összesen tizenhárom járművet ellenőriztek a hat órán át tartó razzián, ebből két esetben találtak szabálytalanságot.  "A fuvarokmányok adattartalmában akadt hiányosság, illetve egy teherautóban az előírtnál kevesebb tűzoltókészüléket tartottak. A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságmindkét esetben közigazgatási eljárást indított."