A július 5-i Balaton-átúszásra tizenharmadik alkalommal jelentkeznek a honvédségből katonák, könnyű- és nehézbúvárok, tűzszerészek, hadihajósok, azaz az „Úszó Erőd”. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár könnyűbúvárjai a víz alatt úszva, a nehézbúvárok pedig a tó medrén sétálva kelnek majd át az 5,2 kilométeres távon - írja a vehir.hu. Tehát az, aki véletlenül nem a nemzet szolgálatára esküdött fel, harcedzett férfiak feje felett fog úszkálni. Dr. Eleki Zoltán alezredes azt tanácsolja, aki teljesíteni akarja a Révfülöp-Balatonboglár távot, az 4-6 héttel korábban már kezdjen el edzeni. Azt is elmondja, nagyon fontos az úszószemüveg és füldugó használata, mert 2-3 óra alatt kiázik a szem és a fül védőváladéka, amivel fokozottan nő a fertőzésveszély. Egyébként, ha valaki az átúszás során megijedne attól, hogy körbeveszik a tankok, nem kell pánikba esnie, hiszen 25-30 méterenként kishajók vigyáznak a civil és törvénytisztelő, ártatlan polgárokra.