Újabb mintát vettek hétfőn a Balaton vízéből Fürednél, ahol a hét végén tartott úszóverseny után szinte az összes sportoló rosszul lett – tudta meg a Velvet. 

A 10 kilométeres nyílt vízi balatonfüredi Európa-kupa győztese, Gyurta Gergely és ezüstérmese, az olimpiai bajnok Risztov Éva is kórházba került, miután fertőzést kaptak el a vízben.

Gyurtát egy nap után haza engedték a kórházból, ám Risztov Éva legfrisebb Facebook posztja szerint még pár napig biztosan bent marad. Úgy tudjuk, kalici- vagy rotavírustól betegedtek meg, lázas, hányásos és hasmenéses tüneteik voltak és infúziót kaptak.

A Velvet egyik olvasója is részt vett a rendezvényen, 2 km-t úszott és ő is megbetegedett:  Vasárnap estére hasfájás, hétfő reggel gyöngeség, hőemelkedés. Hétfő reggeli edzést én is kihagytam, de mostanra (hétfő este) már túl vagyok rajta." – írta meg nekünk. 

Szombaton Balatonfüreden a Magyar Úszás Napja után úgy tudjuk, sokan rosszul lettek: több résztvevője is jelezte, hogy fertőzést kapott a tóban. 

A Magyar Úszó Szövetség állítja, betartották az előírásokat, és kétszer vizsgálták a víz minőségét – egy héttel a rajt előtt, és a verseny előtt is. A hivatalos vizsgálat szerint „a víz minősége teljes mértékben alkalmas volt a verseny lebonyolítására”, de az úszószövetség sajnálja a történteket, és megteszik a szükséges lépéseket, az eredményeket pedig majd nyilvánosságra hozzák.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Kémiai, Toxikológiai és Laboratóriumi Osztálya (korábban ÁNTSZ) a verseny előtt bakteriális vizsgálatokat végzett, ennek eredménye pedig negatív lett.

Az osztály egyik munkatársától a Velvet úgy értesült, vírusvizsgálatokat nem végeztek. Ezért ma ismét mintát vettek a vízből: a bakteriális vizsgálat eredménye már holnapra várható, ám a szakértőtől úgy tudjuk, mivel kevés víruskimutatásra irányuló vizsgálat folyik Magyarországon, ennek az eredményére elképzelhető, hogy tovább kell várni. Ennek ellenére lapunk által megkérdezett szakértők mégis azt valószínűsítik, hogy valamelyik résztvevő hordozhatta a vírust, amit a többiek is elkaptak. 

Mindeközben a Balatonon

A Velvet helyszíni tudósítói nem észleltek pánikot  Balatonfüreden. A város legismertebb strandján a büfés tőlünk tudta meg, hogy egyáltalán vizsgálják a víz minőségét. Más vendéglátós viszont azt állította munkatársainknak, hogy látta, amint ma mintát vettek a vízből. A jó időnek köszönhetően egyébként rengetegen fürdenek a vízben, és tábla sem figyelmeztet az esetleges veszélyre. 

Ott volt? Tud róla? Önnel is megtörtént? Írjon nekünk levelet, mondja el!

Facebook-oldalunkon is hozzászólhat!

Kövessen minket a Facebookon is!