Áfás számlát nagyjából senki sem azért kér, mert kiváló szórakozás, mégis, akár egy órát is veszíthet az életéből az, aki a Balaton környékén merészel ilyet kérni a keszegről és az uborkáról, vagy a felfújhatós gumimatracról és a szalmakalapról.
A kis büfék, sütödék, apróbb üzletek nemcsak zokon veszik, konkrétan nem értik, hogy áfás számlát kérni nemcsak lehet, de ha kérik, kötelező is adni. "Lehet, hogy nem fog menni, Megnézem, mit tehetek" – ezek komolynak szánt válaszok, amikor az ember szól, hogy áfás számlát kér. És utána kezdődik csak az igazi vesszőfutás. Hétfőn például több mint 40 percet kellett várnunk arra, hogy valahonnan előkerüljön egy számlatömb, és végre elhagyhassuk a balatonfüredi kis büfét, ahol nehezen leplezték, hogy hova kívánnak minket. A jelenség egyébként nem új, de úgy tűnik, tavaly óta sem történt semmi, a legtöbb Balaton-parti településen a kis üzletekben pontosan ugyanúgy nem értik a vendéget, aki ilyen – szerintük – abszurd kéréssel áll elő.
De a déli parton sem jobb a helyzet, a siófoki Petőfi sétányon a sufni mélyéről halászták elő a számlatömböt, amikor számlát kértünk. Majd elnézést kértek, amiért nem megy túl gördülékenyen a számla megírása. „Már legalább egy éve nem használtuk” – mondták a büfében. Végül némi segítséggel a részünkről, hogy mit, hova kell írni, sikerült összehozni a számlát.
Még jobb volt, amikor Szántódon próbáltunk egy büfében számlát kérni, és a pultos konkrétan le akart róla beszélni minket, mert hogy az mekkora felesleges vesződség neki, és hogy egyébként is, mennyire kőkorszaki ez a számlázós dolog. Végül nagy duzzogva csak sikerült megcsináltatni.
Viszont nemcsak a büfékben néznek csúnyán, ha az ember szeretné elszámoltatni a költségeit, a közepesen kicsi élelmiszerüzletekben sem népszerű az, aki számlát kér. Igaz, amikor Révfülöpön kértünk számlát, akkor egyből megcsinálták, csak az eladó ciccegett meg sóhajtozott számlaírás közben hangosan.