A lepukkant egykori kocsma új éttermet nyert, a ház előtt decens Maserati parkol, jólöltözött negyvenes nők és hozzájuk passzoló mokaszinos, rövidnadrágos, feltűrt gallérú férfiak korzóznak Köveskál főutcaján. Itt rendezték ugyanis a Kálibuli névre hallgató bor és gasztronómiai fesztivált, ami az árakat tekintve magasra lett pozicionálva. Mivel a kóstolásoknak, mire odaértünk, vége lett – mert miért ne lenne vége este hatkor? –, kénytelen kelletlen elindultunk helyre vadászni.
A Kali Art Innbe előre be kellett volna jelentkezni, a Kővirágból nemes egyszerűséggel elhajtottak, mert teltház volt, így maradt a Mi a kő. Még szerencse, hogy egy ekkora településen ennyi lehetőség van enni, 20 éve még a Káli-vendéglő számított a régió Michelin-csillagos helyének, mint egyetlen étterem a Balatonig.
Az étlapon nincs bő válaszék, de mivel sokszínű, így nem nehéz találni megfelelőt, az A4-es papírra nyomtatott étlapról. Rendelünk egy grill kecskesajtot salátával (2590.-) – friss, zöld, ropogós, kukoricadarába mártott és kisütött sajttal érkezik. Nem tagadhatná le, hogy kecske, már-már túlontúl kecske ízű, de persze mit vár az ember a kecskesajttól?
A pirított borjúmáj újburgonyával (2290.-) tálról lemaradt a burgonya, kérésünkre kaptunk csak hozzá, enyhén égett, hajában sült, enyhén kokszos krumpli landol a tálon. A resztelt máj jól ízesített, enyhén csípős, a burgonyát kevéskének érezzük, a tányér formája inkább egy nagyon stylish helyre illik, mint a Káli-medence közepére.
A tócsi (980.-) fokhagymás tejföllel talán a legfinomabb, gyerekkori ízeket idéző, abba sem hagynánk szívünk szerint, pedig több benne a liszt, mint a burgonya. A kávé (320.-) zaccos, felejtős, a személyzet sietős.
Nem jó időben mentünk, egy fesztivál végén, fáradt személyzettel, akiken látszott a „csak legyen már vége ennek a napnak" érzése, ami rányomta a kóstolásra a hangulatot. Ennek ellenére nem rossz hely a MI a kő?, öreg vizslával, szép belső udvarral, és jobb napokon talán kicsit odafigyelősebben.