Amikor annyira béna volt az idő a Balatonon, hogy az ember tényleg kilátástalannak érzi a helyzetét, és végül duzzogva zoknit húz, a legjobb, amit tehet, hogy elmegy enni valami finomat. A Velvet kihelyezett kommandója is erre jutott, amikor már órák óta bámultuk az ablakból esőt, és mivel korábban már jártunk az alsóörsi Carpaccióban, úgy döntöttünk, ott keresünk vigaszt. Ilyen élethelyzetben nem szabad kockáztatni, így az olasz étteremben tényleg olasz ételeket ettünk, pedig tudjuk, hogy halban is nagyon erősek.

Azért is vettük Alsóörs felé az irányt, mert kicsit aggasztott minket, hogy nagyon kihalt a Balaton, ami általában nem tesz túl jót az éttermekben kínált ételek frissességének, de a Carpaccióban eddig mindig minden friss volt, és csak jó alapanyagokkal dolgoztak. Kíváncsiak voltunk, szezon előtt, esőben is kiállják-e a próbát.

Egyikünk toszkán paradicsomlevessel indított, ami a szomorú, esős időben, 17 fokban már az első kanál után tökéletesen hozta azt az érzést, amit egy igazi komfortkajától elvárunk. Pont annyira volt krémes, hogy még ne legyen émelyítő, és a parmezán is épp elég lett volna benne, ha nem bolondulnánk annyira ezért a sajtért. A tökmagolajtól vált az egész tökéletessé, a feléig se jutottunk, különben megkóstolni se lett volna esély mást, annyira telített. Kommandónk másik tagja előételnek tintahalkarikákat rendelt sörtésztában, tartármártással, citrommal. Tökéletes állaga volt, az íze pedig kifogástalan, ahogy a mártásé is. Nem túl tág női gyomorral sem okozott volna túl nagy gondot elpusztítani az egészet, de mikor már csak öt karika maradt, meg kellett állni, hogy legyen hely a főételnek. A díszítés elfogyasztása könnyített kicsit a teltségérzésen, bár mennyiségileg azt nem vitték túlzásba, de nem is kell.

Főételnek egyikünk tésztát, másikunk pizzát választott.  A vargányás-spenótos tagliatelle mascarponéval finom volt, de nem volt túl izgalmas. Semmi baj nem volt vele, csak nem volt elég intenzív íze ahhoz, hogy egy idő után a bénító teltség ellenére is magába tuszkolja az ember. Az állaggal itt sem voltak gondok. A pizzák közül a Carpaccio tűnt adekvát választásnak, hozta is azt, ami egy olasz étteremben elvárható, nem túl vastag tészta, nem tocsogott olvadt mozzarellasajtban, viszont a ruccola friss volt, és teli hassal is le-lecsipegettük a tetejéről a pármai sonkát. 

Desszertet is muszáj volt enni, erre már csak egyikünk volt képes, mascarpone-krémes palacsintát választott erdeigyümölcs-mártással. 

„Jó ég! Gyönyörű. Mármint az íze. Persze a kinézete sem semmi, de egy palacsintánál az mondjuk nem nagy kunszt. Olyan szép ízek keveredtek a számban, hogy valószínűleg még hónapokig ezzel a desszerttel fogok álmodni. Már maga a palacsintatészta tökéletes volt minden szempontból, a mascarpone-erdeigyümölcs-mártás kombó pedig kiütött. Édes volt és savanyú, meleg és hűvös, nagyon finom” – így öntötte szavakba érzéseit különítményünk édesszájúbb fele. 

A kiszolgálás ezúttal is 10 pontos volt, ha ön nem kedveli sem a túlzott bratyizást, sem a feszengést, kiválóan érzi majd itt magát. Az árak pont jók, a fenti fogásokért borravalóval együtt fizettünk összesen 11 ezer forintot, és az elcsomagolt tészta még simán jó volt vacsorára is. Ha nem vágyik Michelin-csillagra, sem fúziós konyhára, de szereti, ha kényelmesen érezheti magát egy étteremben, és elvárja, hogy csak minőségi alapanyagokból dolgozzanak, szeretni fogja a Carpacciót.

Ha kíváncsi, hogy éppen mit művelünk a Balatonon, kövesse a Velvetet instagramon is!