horoszkóp

Megkezdődött a bombaszezon a Balatonnál

2014.07.02. 11:37

Az elmúlt évekhez hasonlóan most sem telhet el úgy szezon, hogy egy második világháborús robbanószerkezet elő ne kerülnea Balatonból. Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred már kettőre is rábukkant június végén. 27-én Balatonkeneséről érkezett bejelentés alapján az Aligai úton találtak egy F-1 típusú kézigránátot, amit azonnal meg is semmisítettek Pozderka Attila főtörzsőrmester vezetésével.

Másnap, június 28-án egy újabb robbanótestet halásztak ki a Balatonból, Fonyódnál. Az akna a bélatelepi strand partjától mindössze húsz méterre pihent. A szovjet gyártmányú, gyalogság elleni botlódrótos aknát a kiemelés után gyorsan megsemmisítették Kiss Henrik törzsőrmester irányítása alatt.

Természetesen nem csak a Balaton mentén, és a vízből kerülnek elő a világháborús bombák. A Honvédelem honlapja alapján június 23-26 között a tűzszerészekhez 69 bejelentés érkezett, ebből 26 esetben sürgősen kellett eljárniuk. Üllés község szélén és Székesfehérváron is találtak gránátot, illetve repeszlőszert, amit a tűzszerészek azonnal elszállítottak.

Ha önnek is vannak tippjei, hol lehetnek a Balaton mélyén a még bejelentésre váró robbanótestek, ne habozzon és próbálja ki balatoni aknakereső játékunkat. Ha ügyes, rábukkanhat mind a 30 darab bombára és máris nyert.