Úszni indult, de nem ért partot a fiatal, akit a balatonfüredi vízirendőrök találtak meg épségben a Balatonban. A fiú szerdán este 19 óra körül Káptalanfüred és Alsóörs bement a tóba, azonban nem ért partot. A balatonfüredi vízirendőrök azonnal az úszó keresésére indultak. Rövid időn belül a káptalanfüred előtti vízterületen, a nádastól mintegy 5 méterre megtalálták a fiatalembert, aki éppen Alsóörs irányába úszott. A 16 éves fiút a szolgálati kisgéphajóba emelték, és épségben a kikötőbe vitték, ahol édesapjának átadták. A fiatal elmondta az egyenruhásoknak, hogy úszva akarta megtenni a két település közötti távot, de mivel elfáradt, többször megállt pihenni, közben besötétedett - írja a police.hu.
A vízirendőröknek kedden este is akadt dolga, akkor egy vitorlás csónak utasain kellett segíteniük.  A tavon már II. fokú viharjelzés volt érvényben, de a szél gyenge volt a haladáshoz, ezért az egyenruhások a vízijármű segítségére siettek. A csónakot vontára vették, és annak 34 éves és 45 éves utasával együtt a kikötőben épségben biztonságba helyezték.