Durván lecseszték a diákmunkás pincért

2014.07.06. 16:01

A Balaton-parti halak kóstolása egész nyáron átívelő küldetésünk, és most a környezet is arra sarkallt minket, hogy halat együnk. Tapolcán egy nem kifejezetten halételekkel foglalkozó Tóparti Étterembe tértünk be. Nem vagyunk a világ legnagyobb halevői, így nagy felismerésekre jutottunk a halevés művészetéről.

A kínálat áttekintése után az étlap négy halétele közül a mézes-mandulás pisztrángot választottuk. A hal finom, nem túl száraz, az állaga remek, a bőre kellemesen megpirult volt. Ennél már csak akkor lett volna jobb, ha a szakács kihúzza a gerincét, hiszen tapasztalatlanságunk miatt némi nehézség árán jutottunk el a hal szétbontásától a hal elfogyasztásáig. Ám amikor rájöttünk, hogy a húst csak le kell hántani a gerincről, mindjárt élvezetesebb lett az étkezés.

WP 000945
Fotó: Lukovics Borbála / Velvet

Egy igazi kritikai észevételünk mégis volt, mégpedig az ízesítéssel kapcsolatban: a fűszerezést kis túlzással sózásnak is mondhattuk volna, hiszen egyértelműen a só uralta a hal ízvilágát, ami egy tengeri hal esetén még elfogadható, ám egy édesvízi hal esetében a dolog érthetetlen számunkra. A só tántoríthatatlan nyomakodása zavaró volt mindaddig, míg egyikünknek eszébe nem jutott, hogy akár kezdhetnénk is valamit a tányér szélén heverő citromkarikával. A citromozás a halban pozitív változást okozott. Így boldogan elfogyasztottuk, az pedig, hogy a méz ízét hiányoltuk, egészen az étel nevének (mézes-mandulás pisztráng!) leírásának pillanatáig eszünkbe sem jutott. 

WP 000948
Fotó: Lukovics Borbála / Velvet

Utóiratként megjegyezzük, betoltunk egy vájling gulyáslevest is. Egyikőnk hiányolta a fémkondérban felszolgált levesből a teltséget, másikunk inkább a sót sokallta benne. „Olyan íze volt, mint a víznek, amiben sokáig áztattak egy darab húst, és aztán besűrűsödött" – pattant ki a vallomás munkatársunkból. A leves alapvetően sűrű volt, a marhahús puhára volt főzve benne, így nagyon nem tudjuk lehúzni, ahogy a tapolcai éttermet sem. A balatoni gagyi színvonalát felülmúlták, bár tény, elitétteremnek sem nevezhető a Tóparti. Még kifejezetten pozitív is lett volna az élmény, ha nem halljuk, szegény diákmunkás pincért hogyan szidalmazza a főnöke.