horoszkóp

Aleska Diamond holdként ragyog a csillagfényes éjszakában

2014.07.11. 18:18

Kedvenc hazai expornószínésznőnk tegnapi mezőgazdasági mutatványával töredékét sem mutatta meg annak, amit ma láthattunk tőle. A művésznő fél éve légtornázik, és július 12-én, azaz holnap lesz életének második cirkuszi előadása az ezúttal Balatonszéplak-felső vasútállomásnál sátrat verő Exit Cirkuszban este fél tizenegykor. 

Aleska Diamond, illetve újabban Aleska Aerial elárulta a Velvetnek, milyen kemény fába vágta fejszéjét azzal, hogy ezúttal nem a tissue nevű szalagokon, hanem egy légi karikán mutatványozik:
„Ez a karika sokkal nehezebb, nincs védőháló, nem is vagyok kibiztosítva. Itt csak önmagamra számíthatok, nagyon ott kell lennem fejben, de a légtornászat nagyban múlik a tudatosságon. Emlékszem, amikor az orromat műtötték, nem tudtam edzeni, de fejben folyton végigpróbáltam a gyakorlatokat, és ez nagyon sokat segített.″

Miután a próba során többször is megismételte, megkérdeztük, hogyan fejlesztette ki az orrmegérintés különleges képességét:
„Légtorna közben egy kicsit befelé kell fordulni, de én bevallom, szeretek kinézegetni, mert engem felspanol, ha látom a környezetemet. Pont ilyen alkalommal lepődtem meg, amikor a fejem felett egyszer csak megjelent egy láb. Mi ez a láb, ez eddig nem volt itt! Így jöttem rá, hogy képes vagyok rá.”

Aleska Diamond nagy rajongóját, Party Barbarát sem hagyhattuk otthon, aki a próba megtekintése után egy közös fotót kért példaképétől, aminek elkészítése előtt még a cipőit is levette, hogy minél jobban hasonlítson rá:

Menjen el a holnapi előadásra ön is, Aleska Diamond mindenkit szeretettel vár!