horoszkóp

A tapasztalatlanság törte meg a kieső kékszalagosokat

2014.07.11. 17:58

Ötven-hatvan kilométer per órás széllel kellett megküzdeni az idei Kékszalag vitorlásversenyen, és a Velvetnek nyilatkozó kapitány szerint ez alaposan próbára tette a kevés tapasztalattal rendelkező vitorlázókat. A Béke kapitánya elmondta, ez a szél erősnek számít egy hajón, ráadásul a hullámokkal és az esővel is meg kellett küzdeni órákon át, ők 15 óra alatt értek a célba.

Két rizikós szakasz volt a versenyen: először a Szigligeti-öbölben lepte meg a felgyorsult szél a versenyzőket, majd amikor visszafelé, a befutó előtt kiértek a Tihanyi-szorosból, hirtelen erős szél találta telibe a hajókat. Itt sokan fel is adták a küzdelmet. Ha valakinek volt tapasztalata, az jó tempóban tudott haladni, jellemző körülmény, hogy a hajók zöme még világosban elérte Keszthelyt, ami igen ritka. A hajók amúgy erős terhelést kaptak, emiatt is törhettek az árbocok, sérülhettek a hajótestek.