Mivel az igazi balatoni életérzést kerestük, úgy döntöttünk, egy klasszikus parti éttermet próbálunk ki Zamárdiban, a közvetlenül a part mellett található Halászkertet. Bár a kert szó használata egy étterem esetében majdnem annyira ijesztő tud lenni, mint a csárda szó, a közepesen ízléses kerthelyiség és pár ismerős tanácsa miatt végül elnéztük a rossz választást, de még a kockás terítő fölött is lazán át tudtunk siklani, ha eszünkbe jutott, hogy pár méterrel arrább már fehér műanyagszékeken osztják az olajban áztatott hekket.

Nem tudtunk volna elszámolni lelkiismeretünkkel, ha egy alapvetően hal-arculatú étteremben semmi halasat nem próbálunk ki, de miután a part mentén már elhaladtunk pár vészjóslóan olajszagú vendéglátóhely mellett, biztos, ami biztos alapon rendeltünk egy elronthatatlan fokhagymakrémlevest is grillezett gombás fogasunk mellé.

A krémlevest mintha csak anyukánk készítette volna, de a mellé adott sajtos pirítós kinézetre kísértetiesen emlékeztetett a kollégisták egyik kedvenc csemegéjére, a mikróban kenyérre olvasztott sajtra. Megkóstolva aztán tapasztaltuk a sajtolvasztás “még nem olvadt meg, és a már elkezdett szenesedni” szélsőségeinek tökéletesen finom középútját.

A fogason üldögélő gombafejek grillezett mivoltát nem teljesen érzékeltük, sőt, mintha kicsit sületlenek is lettek volna, a hal viszont egy kicsit sem emlékeztetett bennünket a balatoni büfék mirelit halrudacskáira, és ezzel mi már bőven megelégedtünk, ebben a pillanatban bizonyosodtunk meg először arról, hogy jó helyen járunk.

Mivel nem lehet örökké halból élni, megkóstoltunk egy sajtmártásos hátszínt is. Ettől kicsit féltünk: ezek általában azok a laposra klopfolt húsok, amiket még oda is szoktak égetni az éttermek többségében, hogy aztán egy kellőképp szenes külsővel, de szinte vághatatlan belsővel turbózott szart hozzanak ki sok pénzért. A Halászkert kellemes csalódást hozott, ráadásul a sajtmártásnak sem olyan íze volt, mint amit az ember megszokott a céges menzán. Kivételesen nem volt bántóan vékony, ráadásul a szakács sem akart truvájkodni a fűszerekkel, és egyszerűen csak marhahús íze volt, aminél sokkal jobb úgysincs. A steak burgonya mondjuk gyaníthatóan mirelit volt, de abból legalább a jobb fajta, ami már pont az, amit az ember elvár egy balatoni étteremtől.

Az egészben az az igazi negatívum, hogy ezen a szinten kifejezetten surmó dolog nem feltüntetni jól láthatóan, hogy az ételek ára nem tartalmazza a köretet. Ha ezen az apróságon felülemelkedünk, akkor viszont tök jókat lehet ebédelni a Halászkertben. Pláne, hogy desszertet már nem is akartunk enni, annyira jóllaktunk, mindezt 8000 forintból borravalóval együtt.