Gokart a Balaton körül: az északi partot felejtse el!

2014.07.26. 14:19

 A Balaton körül két igazán jó, egy közepesen jó és két, csak a tényleg szükséges minimumot nyújtó gokart-pályát próbáltunk ki. Ezeken felül talán kallódik még 1-2 a tó körül, de ezek már tényleg annyira kicsi pályák, hogy leginkább csak gyerekeknek tudnak okozni néhány önfeledt percet, azt sem sokszor.

De nézzük a kedvenceinket sorrendben! A pályákat ketten teszteltük, egyikünk rendszeresen vezet és gokartozott is már azért párszor, a másikunk egyáltalán nem vezet és a teszt előtt teljesen gokartszűz volt.

Zamárdiring

Gyakorlott gokartozó: A tesztelt öt pálya közül messze ez volt a legjobb. Nem is annyira a gokartok, hanem inkább a pálya miatt. Nagyon jó a vonalvezetése, jó széles, nagyon jó minőségű az aszfalt, szuperül lehet rajta előzgetni, ráadásul a pálya gokartos szemmel nézve döbbenetesen hosszú, 550 méter. Igazából nem találok rajta fogást, talán csak annyit, hogy lehetnének kicsit jobbak a pálya körüli szolgáltatások (mosdók, büfé, stb), de máshol sem jobb a helyzet ebből a szempontból a Balaton körül. Ja, és ez az egyetlen hely, ahol rendes maszkot adnak a sisakhoz.

Gokartszűz: Életem első gokartozása történt itt meg, végig nagyon izgultam. De a pálya ránézésre nagyon vonzó volt, a pálya mögötti napraforgótábla is erős pánikűző funkcióval bír. A futam elején még olyanokra figyeltem, hogy szépen az út egyik oldalán menjek, meg tartsam a követési távolságot a többiektől (már akik leköröztek, persze, egyébként senkit sem értem utól), aztán a végére kezdtem igazán élvezni. Szűznek tökéletes pálya!

Általános információk: A Zamárdiringen egy menet 8 perces, ezért 2500 forintot kérnek. A gokartok 270 ccm-esek, jó állapotban vannak. Nyitva: főszezonban reggel 10 és este 10 között.

Siófok

Gyakorlott gokartozó: A siófoki pálya némileg mostoha helyzetben van, ugyanis Siófoknak azon a részén van, amerre maguktól nagyon kevesen járnak még kocsival is. Pedig megéri ellátogatni a pályára. Nem annyira jó, mint a Zamárdiring, de ennek is megvan a maga bája. Különösen azoknak ajánljuk, akiket nem annyira egy pálya vonalvezetése hoz lázba, mint inkább a vezetés élménye. Ezen a pályán ugyanis kifejezetten a pályához hangolták a gokartokat, ezért jóval erősebbnek tűnnek, mint amilyenek valójában. Nagyon vicces, ahogy kilőnek a hosszú egyenesben, és pont ott fogy el az erejük, ahol egyébként is muszáj lenne már kanyarodni. Előzni itt is lehet, kényelmesen széles a pálya.

Gokartszűz: Az egyik kedvenc pályám volt, itt ment a legjobban a vezetés is. A második-harmadik körre már ki is tudott kapcsolni az agyam, és amíg gyorsulgattam, meg próbáltam menőn kanyarodni, addig az élet és a világ kérdéseiről is csodálatosan tudtam gondolkodni. Olyan volt, mint egy alternatív pszichoterápia.

Általános információk: A siófoki pályán egy menet 5 perces, amiért 2300 forintot kérnek (van lehetőség 10 perces menetre is 3600 forintért). A gokartok 270 ccm-esek, a pályához hangolva. Május elejétől szeptember végéig reggel 10 és este 10 között tart nyitva.

Balatonlelle

Gyakorlott gokartozó: A pályát ugyanazok üzemeltetik, mint a siófoki pályát, az élmény mégis egészen más. Egyrészt ez a pálya érzésre jóval rövidebb a siófokinál, és az út minősége sem az igazi, meg kell tanulni, hogy hol vannak azok a hibák, amiken elpattog a gokart. Viszont nagyon élvezetes a versenyzés ezen is, a gokartok jól mennek, előzni izgalmas, mert nem mindenhol fér el rendesen két gokart, ráadásul nagyon vicces, hogy a pálya olyan kicsi, hogy az ötperces futam alatt is könnyedén meg lehet tenni 20 kört.

Gokartszűz: A siófokihoz hasonlóan hatott gokartszűz lényemre ez a pálya, élvezetes volt rajta vezetni. Ráadásul ezen a pályán volt a legtöbb árnyék, szép nagyra nőtt lombos fák magasodtak a beton fölé. Hát, nekem az ilyenek sokat számítottak.

Általános információk: A balatonlellei pályán egy menet 5 perces, 2300 forintba kerül, de itt is van lehetőség 3600-ért 10 perces menetre. Főszezonban reggel tíztől est tizenegyig tartanak nyitva.

Aszófő - Terepgokart

Gyakorlott gokartozó: Az északi parton sajnos elég sanyarú a gokarthelyzet, amin csak az aszófői terepgokart tud javítani valamennyit. Ez is leginkább azért, mert egészen különleges élmény egy ilyen csörgő, zörgő kis vacakkal menni a hepehupás földúton. A gokartok sajnos nem túl erősek, és a pálya sem elég széles ahhoz, hogy biztonságosan lehessen előzni, így tényleg csak az az élmény marad, hogy az ember megtapasztalhatja, hogy mennyire nehezen borul fel egy ilyen jármű.

Gokartszűz: A másik kedvenc pályám! Azért nem lehet megversenyeztetni ezt a pályát a többivel, mert abszolút más, és habár minőségileg talán nem a legjobb, a speciálissága miatt nagyon jó élmény. A pálya már messziről nagyon szórakoztatónak és kaotikusnak tűnt; virágosládák, egy tank, furcsa járművek, színes gumiabroncsok. Menet közben néha előfordult, hogy az autóm első két kereke nem ért le a földre a szintkülönbségek miatt, ilyenkor nagyon lelassultam. De mindent összevetve nagyon vicces volt itt gokartozni, erre a pályára fogok legtovább emlékezni.

Általános információk: Egy menet 5 perc és 2000 forintba kerül, a pálya reggel tíztől este nyolcig tart nyitva. A járművek 200 ccm-esek.

Balatonfüred

Gyakorlott gokartozó: A honlapjuk szerint most nyílt nemrég a füredi aquapark parkolójában ez a gokart pálya, de annyira kicsi, hogy leginkább csak annak lehet örülni, hogy létezik. A burkolat nem az igazi, hiszen a parkoló díszburkolatán alakították ki a pályát, ami ráadásul annyira szűk, hogy előzésre szinte teljesen alkalmatlan. A járművek nem túl erősek, bár ennyire kicsi pályához talán nem is lenne az igazi egy nagyobb gokart. Arra mondjuk jó a pálya, hogy ha az embernek tényleg semmi dolga, akkor lemenjen egy kicsit körözni, de messze nem nyújtja például azt az élményt, amit a Zamárdiring.

Gokartszűz: Ez a pálya volt sajnos a leggyengébb. Pici, szűk, nem túl izgalmas... Ezek mellett nem is igazán emlékszem már rá. Szűznek nem ajánlom, mert nem biztos, hogy meghozná a gokartozáshoz való kedvet.

Általános információk: Egy menet 5 perces és 2000 forintba kerül. Reggel tíztől este tízig tartanak nyitva, a gokartok 200 ccm-esek.