Minek elmenni egészen Olaszországig, ha van nekünk egy szuper Balatonunk, tele szőlősökkel és eszméletlen finom borokkal. Első (de nem az utolsó!) bortúránkat a balatonlellei Pócz Pincészetbe tettük, de a következő napon a környék több pincéjét is fel fogjuk keresni.
Ha már borozni indul az ember, vétek autóval menni, nem szép dolog kiszúrni a sofőrrel, hogy ő kimaradjon a buliból. Jármű gyanánt a biciklit választottuk, ha már lehet egyszerre inni és kerekezni is. A röpke túra a lellei Kishegyre felér egy Tour de France-szal, de ha egyszer fent van az ember, rögtön el is felejti, hogy hány százalékos emelkedőn is tekert fel (na jó, mi feltoltuk). A kilátás mindenért kárpótol. A Pócz Pincészet Balatonlelle belvárosától 3,5 km-re egy hatalmas terasszal várja a vendégeket, ahol a badacsonyi hegyekben gyönyörködve kóstolhatjuk végig a menüt. Annyira magával ragadó a táj, hogy a giccs határait erősen súrolja, de tényleg ennyire csöpögős a látvány.
Töredelmesen bevalljuk, hogy egyikünk sem túl nagy borszakértő, ezért a választást és a sorrendet a pincészet tulajára, Pócz Józsefre biztuk. Jól tettük. Amiről eddig azt hittük, utáljuk, azt is megszerettük (egyikünk a rozékkal, a másik a vörösekkel szkeptikus általában). Egy könnyű fehér borral indítottunk, majd Pócz úr bekeményített egy testesebb fehérrel, majd jött a rosé. Végül egy vörösborral vezettük le a sort. A pincészetet magunk mögött hagyva el is határoztuk, hogy nincs mese, itt az idő belevetni magunkat a borászat rejtelmeibe. Legalábbis a kóstolásba mindenképp. Lefele úgyis lejt az út. Az egyetlen rejtély csak az volt, hogy miért mi voltunk az egyetlen lelkes kóstolók a főszezon kellős közepén. Pedig a lángos-dobozos sör után is van élet, csak egy kisebb hegyet kell megmászni érte.