horoszkóp

Amit ön rosszul tud északi vs déli part viszonylatban

2014.08.10. 20:00

Sok szervezésbe tellett, mert a szeszélyes-viharos időjárás miatt folyton borult az előre megbeszélt program, de végül csak összejött: el tudtunk menni egy rövid sétahajózásra a Balaton egyik legnagyobb vitorlásával, a Phoenixszel, Balatonboglárról. Persze jött közben egy kis eső, de kaptunk sárga esőkabátot, és hamar kiderült, hogy ez a front pont nem olyan vészes, mint a többi. Ha már ott voltunk, menet közben beszélgettünk a hajó tulajdonosával, Szilágyi Miklóssal, aki rengeteg érdekeset mesélt a hajóról és a Balatonról is. Többek között megtudtuk azt is, hogy már nem feltétlenül igaz az, hogy a déli parton sekélyebb a víz, az északin viszont hamar mélyül.

Ez a hajó a Balaton egyik legnagyobb vitorlása: 18 méter hosszú, csak a tőkesúlya két tonnát nyom, két árboca van és 36 személy utazhat vele egyszerre. Épp ezért alkalmas nagyobb csoportoknak sétahajózásra, céges csapatépítésekre is ki szokták bérelni, nem véletlen, hogy a teljes neve pedig Phoenix Yachtparty.

A hajó kapitánya így mesélte el nekünk a vitorlás történetét: „1956-ban épült, angol megrendelésre, de magyar tervek alapján. A sorozatban egyszerre 15 hajó épült, és ennek a tizenötös sorozatnak volt ez az egyik tagja. Pont akkor lettek készen ezek a hajók, amikor a forradalom volt, és a forradalom leverése miatti embargó következtében nem vették át a hajókat az angol megrendelők. Így kerültek a hajók a Balatonra. Később négyet levittek a tengerhez, ennek a hajónak az egyik testvére például Eilatban van.

Szóval felépültek a hajók '56-ban, nem vették őket át, de hogy valamit tudjanak velük kezdeni, megalakították a SZOT Sétahajózási Központot Balatonfüreden, és az akkori szakszervezeti üdülőkből a nyaraló vendégeket ezekkel vitorláztatták. Ez ment negyven éven keresztül. Gyerekkoromban mancsaft voltam ezen a hajón, és akkor megfogadtam, hogy ha egyszer eladó lesz, megveszem. Aztán vagy húsz évig egy ötvenesem volt, azzal kezdtem el vinni a vendégeket 1988-ban, és 1994-ben vettem meg ezt a hajót.

Egyébként ennek a vitorlásnak a motorja is magyar, Csepel Diesel négyhengeres, 1965-ben építették be. Aa hajó 58 éves, de az alumíniumból, hegesztés nélkül készült, szegecselt hajótestet még nem kellett felújítani. Még sosem volt a lemez javítva, a motor sem. Tavaly volt egy parti szemle, és ultrahangos lemezvastagság-mérővel megmérték a hajótest alját. Hat milliméteres lemezből van a hajó, és két darab, öt forintos nagyságú helyet találtak, ahol a lemez 5,9 milliméter. Egyébként mindenhol továbbra is hatos. De persze meg van oldva a korrózióvédelem.”

Ezek után tudni szerettük volna, hogy van-e a Balcsin ennél nagyobb vitorláshajó, illetve hogy van-e esetleg valami szabály, ami felállít egy maximumot. Mint kiderült, nem a jogszabályoktól függ a hajóméret: „a Balatonon a vitorlásokra nincs megszabott mérethatár, a vízmélység az, ami korlátot állít. Az ennél nagyobb vitorlásoknak túl nagy a merülése, nem tudnának hol kikötni. Még a déli parton úgy-ahogy, de az északin nem elég nagy a vízmélység, kotorni kéne. Ez is érdekes, hogy bár a köztudatban az van, hogy az északi part a mélyebb, én ötven éve vitorlázom, és az utóbbi időben azt tapasztalom, hogy amióta a melegedés van, teljesen megváltoztak a szél- és áramlásviszonyok a Balatonon. Régen mindig észak-északnyugati szelek voltak, ami a déli partra hozott ki mindent. Most viszont nagyon ritkán van észak-északnyugati szél, állandóan keleti, nyugati vagy déli, meleg szelek fújnak, amik az északi part felé viszik a hordalékot. Azt tapasztaljuk, hogy ahol régen tényleg mély víz volt, ott most már nem annyira mély a víz, mert ott a hordalék.

Bár alig fél órát voltunk kint a vízen, jött közben egy kisebb eső, és még szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ennyivel megúsztuk. Mint minden idei balatoni tevékenységbe a Balaton Soundtól az öbölátúszásig, a Yachtparty programjaiba is durván beleszólt a szokatlanul viharos időjárás. Amikor rákérdeztünk, hogy milyen volt a szezon eddig időjárás szempontjából, kétszavas választ kaptunk: „tragédia, katasztrofális”. Hát reménykedjünk augusztus második felében meg a vénasszonyok nyarában. Mellesleg ha a mi esős hangulatú fotóinkkal nem éri be, kattintson ide naposabb képekért!