Két férfi Zamárdi külterületén, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban kergetett ki vackukból három, fokozottan védett ürgét, majd elvágták a torkukat – számolt be a police.hu. Az 52 éves K. Kálmán és a 20 éves H. Sándor elmondásuk szerint nem tudták, hogy védett ürgéket öntenek ki és ölnek meg. Az állatok eszmei értéke egyenként 200 ezer forint, így az okozott kár összesen 600 ezer forintra rúg. Szerencsére az ürgegyilkosokat azonnal lefülelték a hatóságok, és még a helyszínen elfogták a két férfit. A Siófoki Rendőrkapitányságon állították elő az elkövetőket és szabadlábon hagyásuk mellett, természetkárosítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást ellenük.
Blogok