Tapolca elég fura város, mert ha az ember csak átutazóban van, akkor valószínűleg semmi olyat nem lát, ami miatt érdemes lenne megállni. Leszámítva néhány, a főút mentén a mindent elérő entrópia változatos stádiumában lévő épületet, kiüresedett boltot, letűnt korok szomorú mementóit, mint például ez az audiotechnikai szaküzlet.
Aztán az ember sétálgat egy kicsit, és kiderül, hogy például a fenti audiotechnikai szaküzlet mögött légvonalban nagyjából száz méterre ott lapul az ország egyik legszebb tere. Annyira szép, hogy ha azok, akik Elzászba, Prágába, Salzburgba, a világ szerencsésebbnek tartott felébe utaznak azért, hogy ilyen tereket nézzenek meg, akkor jobban teszik, ha az utazásra szánt összeg töredékének a töredékéből ellátogatnak inkább Tapolcára.
A Malom tó szűk környezete ugyanis tényleg egészen magával ragadó. Szépen felújított házak, látványos szökőkút, kristálytiszta víz, ami telis tele van halakkal, leginkább koi pontyokkal, de akkorákkal, hogy már csak azért érdemes ellátogatni a minitóhoz, mert ekkora, ilyen színes halakat ritkán látni, vagy általában olyan helyeken vannak, ahol pénzt kérnek értük.
Tényleg, a szó minden értelmében tökéletes térről van szó, amiben az a legmegdöbbentőbb, hogy olyan, mintha a térre vezető kis sikátor határ is lenne két világ között. A téren csak a víz csobogását hallani, kanalak csörrenését, beszélgető embereket, a kinti forgalomból, nyomott városi hangulatból semmi sem érződik. Ahogy a tér varázsa is teljesen elmúlik, már annyitól is, ha csak 20 méterre eltávolodunk.