horoszkóp

Vízen ragadt a vitorlás

2014.08.25. 16:41

A balatonkenesei vízirendőrök vasárnap késő délután  Balatonaliga előtti vízterületen az I. fokú viharjelzés idején a parttól mintegy 440 méterre egy álló vitorlás kishajót vettek észre –írja a Police.hu. A vezetője elmondta az egyenruhásoknak, hogy a jármű motorja meghibásodott, nem tudott a partra jutni. Horgonnyal akadályozták meg azt, hogy a „maráson” fennakadjanak. A fedélzeten lévő két utas közül egy hölgy az erős hullámzás miatt rosszul lett. Őt a rendőrök szolgálati kisgéphajójukba emelték, majd a balatonaligai kikötőben biztonságba helyezték, ezt a vitorlást vontára vették, és vezetőjével, valamint utasával együtt épségben a kikötőbe vitték.