Az 50 éves Felicitas del Carmen Villanueva Garnica a legmenőbb chilei építészpárnak, Micky Hurleynek és Malu Cluster Edwardsnak dolgozott, ő volt a család gyerekeinek a dadája. Amíg Chilében voltak, nem is volt semmi probléma, a pár viszont néhány évvel ezelőtt az USA-ba költözött, ahova magukkal csábították a dadát is, jó fizetést (10 dolláros, kb. 2 ezer forintos) órabért ígértek neki, valamint szállást, fizetett étkezést, szóval egy jó ajánlatot kapott, de a dolgok rosszul sültek el. "Chilében nagyon rendesen viselkedtek. Amikor az USA-ba jöttünk, akkor megváltozott a helyzet. Őszintén, nem gondoltam volna, hogy ilyen előfordulhat, el sem tudtam képzelni" – mondta a dada a New York Postnak.

Az előkelő Upper East Side-ra költözött be a család New Yorkban, már az első nap jelentkeztek a problémák. A pár három gyereke közül az egyik megütötte a dadát, ami ezután rendszeressé vált. Mindhárom gyerek ütötte a dadát, a legkisebb egyszer még egy székkel is rátámadt a nőre. A tortúra 2011 januárjában kezdődött, Villanueva nem kapott elég pénzt, csak két dollárt kapott óránként, ráadásul a család nem vett elég ételt a gyerekeknek, akik emiatt éhesek és aggresszívak voltak. Amikor ezt Villanueva szóvá tette, még le is üvöltötték a fejét.

Kérte a családot, hogy engedjék haza, nem erről volt szó, de nem engedték, azt mondták neki, aláírta a szerződést, bírja ki. Végül márciusra sikerült elérnie egy áldozatvédő szervezet segítségével, hogy kimentsék. Addigra gyakorlatilag rabszolgatként tartotta a dadát a gazdag család.

Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a család egyik tagja beleverte a fejét a hűtő ajtajába. Végül a munkaügyi bíróság a családot még 2011-ben 6300 dollár (1,4 millió dollár) kártérítés megfizetésére kötelezte.

A dada viszont beperelte a családot, mert különféle, a stressz okozta betegségeket állapítottak meg nála a kéthónapos tortúra után, például azt, hogy kórosan fél a gyerekektől. Az ügyét most kezdi el tárgyalni a bíróság.

A szülők egyébként nem éltek rosszul, csak a gyerekeiket tartották rosszul, valamint a dadát, ha arról volt szó, hogy a szülők jót egyenek, vagy vegyenek maguknak valamit, az sosem okozott gondot.

Önnek is van valami durva munkahelyi története? Küldjön levelet a velvet(kukac)mail.velvet.hu címre!