Ha eddig minden vágya az volt, hogy boltok öltözőit takaríthassa, most gyorsan ki fog ábrándulni. Egy takarító név nélkül nyilatkozott az NY Daily News-nak arról, hogy 16 év alatt milyen szörnyűségeket szedett össze öltözőkből, amik nem feltétlenül levetett ruhák voltak.

A neve elhallgatását kérő nő hat különböző New York állambeli boltban dolgozott, és elmondása szerint mindegyik boltban találkozott nem csak dühös vásárlókkal, de undorító dolgokkal is. Korábban például nem tudta, hogy a női öltözőket nem csak arra használják az emberek, amire kéne, hanem légyottokra is, aminek a végeredményét is otthagyják. Az egyik üzletvezető állítólag egy párt rajta is kapott szex közben, és emiatt mindenki mást is ki kellett küldeni az öltözőkből.

"Több használt gumit szedtem össze, mint amennyit meg tudtam volna számolni" – mondta a takarítónő, aki hozzátette, hogy nem csak használt gumit, de használt pelenkát is többször talált. Jobb esetben, mert voltak ennél csúnyább dolgok is: "Az öltözőket sokszor a "nagydolguk elvégzésére" használják a gyerekek. Sok kis ajándékot találtam már ott."