Alföldi Róbert, Sugár Bertalan és Hujber Ferenc mellett több más hazai celeb is aláírta azt a körlevelet, melyben a melegekkel szembeni erőszak ellen állnak ki. A kiáltványban hangsúlyozzák: nem szabad hagyni, hogy Magyarország kisebbségeket üldöző, intoleráns, 19. századi társadalmi viszonyokat tükröző, az európai kultúrától leszakadó országgá váljon.

Külön elítélik a Magyar Orvosi Kamara honlapján levő cikk és a fórum a melegek ellen uszítsa az olvasókat, és hogy a MOK elnöke ezek után sem érzi szükségét elhatárolódni a honlapjukon megjeletektől.

Alföldi, Sugár Bertalan és Hujber mellett Bajor Imre, Cserhalmi György, Gálvölgyi János, Harsányi Levente, Hernádi Judit, Jáksó László, Mester Tamás, Ónodi Eszter, Parti Nagy Lajos, Szirtes Ági, Szurdi Miklós, Xantus Barbara és Vágó István írta alá a felhívást.

 

"Mi olyan Magyarországot szeretnénk, ahol nem az a lényeg, hogy milyen nemű a társa, milyen a származása, vallásos-e, vagy akármilyen szempontból eltér a többség szokásaitól, véleményétől. Az a fontos, hogy az ember milyen teljesítményt nyújt, mit tesz. Mi olyan országot szeretnénk, ahol senkit nem ér sem szóbeli támadás, sem tettleges bántalmazás azért, mert azonos nemű társat választ" - fogalmaz a nyílt levél.

Mivel a demokrácia egyik fontos eleme a jogegyenlőség - tehát minden egyes állampolgárnak azonos jogai vannak, beleértve a párválasztás, gyülekezés, a vélemény szabadságát is -, a támadások nyíltan a melegeket, burkoltan viszont a demokráciát érték. Akik most a melegek ellen fordultak, holnap másik kisebbség ellen léphetnek fel szavakkal és tettekkel. Aki most azt hiszi, hogy ezek a támadások őt nem érintik, az holnap már egy újabb intoleráns akció céltáblájává válhat - vélik a tiltakozók.

Az aláírók ezért azt kérik, hogy aki az emberi jogokat tiszteletben tartó, a demokrácia értékeit védő embernek érzi magát - tekintet nélkül arra, meleg vagy heteroszexuális, közéleti vagy magánszemély - csatlakozzon az aláírókhoz. Ehhez egy e-mailt várnak a tiltakozzmost@freemail.hu e-mailcímre.