Az egykori gyarmati időkben laza erkölcséről hírhedt, mára Kína pénzügyi fővárosának tekintett Sanghajban ezentúl nehezebb lesz szobát találniuk házasságon kívül együtt élő pároknak és homoszexuálisoknak.
A sanghaji hatóságok egy olyan szabályzat bevezetését tervezik, amelyben a háziurakat arra ösztönzik, hogy csak családoknak vagy egyedülállóknak adjanak ki szobát. Ez azt jelenti, hogy barátok és barátnők vagy azonos nemű partnerek közösen nem bérelhetnek szobát - adta hírül a Beijing News című kínai napilap.
Az előírás szerint a tulajdonosok ezentúl egyéni ágyat és felosztott szobát sem adhatnak ki, a bérlőnek minimum 5 négyzetméternyi helyet kell birtokba venniük.
Számos sanghaji, főként a szegényebb diákok és a frissen érkezett vándormunkások úgy próbálnak spórolni a hirtelen égbe szökött bérleti díjakon, hogy kényelmetlen közösségi szobákban emeletes ágyakon bérelnek szállást.
Az újságcikkből nem derül ki egyértelműen, hogy az új szabályok csupán irányelvek, vagy kötelező erejű rendeletek. A helyi média azonban szokatlanul nyíltan ítélte el lakáshivatal arroganciáját, szerintük az intézkedés igazságtalan és a város szegényeire nézve hátrányos. (MTI/Reuters)