horoszkóp

Öt év házasság után kiderült, hogy nő volt a férj

2007.09.04. 11:46

Felbontotta egy öt éve összeházasodott pár frigyét egy malajziai bíróság, mert kiderült, hogy a férj valójában nő - közölte a hírt kedden a helyi sajtó. Az iszlám bíróság a "férj" orvosi vizsgálata után döntött a házasság érvénytelenítéséről, a mértékletesen muzulmán országban ugyanis nem ismerik el az azonos neműek házasságát, és azt is tiltják, hogy transzszexuálisok megváltoztathassák nemüket. Mohd Sufian Mohamad (a férj) és Zaiton Aziz (a feleség) 2002 decemberében kötötték össze életüket. Egy mecsetben annak idején megáldották a házasságukat, ám az állami vallásügyi hivatal nem jegyezte be a frigyet, mert gyanú merült fel Sufian nemével kapcsolatban. A bíró szerint az asszony azt állította, hogy sohasem látta vagy érintette férje kényes testrészét, és partnerként nagyon meg volt vele elégedve közös életük során, egy pillanatig sem gondolta, hogy nem férfi. A The Star című helyi napilap tudósítása szerint a pár semmi jelét nem mutatta a válást kimondó határozat miatti megrendülésnek a bíróságon. Az újság fotóján Sufian férfias kefefrizurát visel, míg egykori felesége hagyományos maláj viseletben és fejkendővel látható. (MTI)