Véletlenül akadt össze chatelés közben egy bosnyák házaspár,  és úgy kikezdtek egymással, hogy most válnak. A 27 éves asszony és 32 esztendős férje egy internetes fórumon jöttek össze. A férj a munkahelyén chatelgetett, neje egy internetkávézóban, előbbi "Élvezetek hercege" néven mutatkozott be, utóbbi "Édeskének" írta magát. Kölcsönösen rokonszenvesnek találva egymást, kiöntötték lelküket házasságuk problémáiról, hevesen szapulva a másik felet. Mindeközben egyre jobban egymásba habarodtak, úgy érezve, hogy végre meglelték igazi lelki társuk, és úgy döntöttek, találkoznak a való világban is. A történet vége nem lett túl vidám, mindketten a másikat vádolták hűtlenséggel és benyújtották a válókeresetet.