Éhezőkért falt be 15 perc alatt 10-fős vacsorát egy versenyevő férfi New Yorkban. Mint mondta, a nagyváros éhezőire akarta felhívni a figyelmet hálaadás napjának előestéjén a négy és fél kilós sültpulyka bekebelezésével. Köretnek közel két kiló krumplipüré mellett egy kiló főtt babot evett, ízesítésül pedig csaknem másfél kiló áfonyamártással öntötte le az egészet. Deszertnek is maradt még hely bendőjében: egy teljes töktortával fejezte be étkezését. Tim Janusnak máskor is van étvágya: ő a világbajnok egyebek közt tiramiszuevésben. Mostani falatozásakor jelentette be, hogy az amerikai Versenyevők Szövetsége 6 ezer dollárt adományoz New York élelemsegélyző szervezetének. A bő 1 millió forintnyi összegből 30 ezren lakhatnak jól, bár csak egyszer. New Yorkban jelenleg 1,3 millióan látogatják a segélykonyhákat, 25 százalékkal többen, mint 2004-ben. (MTI)