A megfelelő vécék hiánya évente 1,8 millió áldozatot követel,  akiknek kilencven százaléka öt éven aluli gyermek. Ezen sokkoló adat miatt tűzte a lobogójára a Toalett Világszövetség (WTA) csütörtökön Szöulban megnyílt kétnapos alakuló konferenciája a "vécéforradalom" jelszavát. A felszólaló előadók egyöntetűen hangsúlyozták, milyen égetően sürgős az egészséges mellékhelyiség biztosítása annak a mintegy 2,6 milliárd embernek, akik ma még nem részesülnek a civilizáció ezen áldásából.  Az a 10 milliárd dollár (közel 1700 milliárd forint), amit az európaiak egy év alatt elfagyiznak, illetve ami nagyjából a világ évi fegyverkezési kiadásainak egy százaléka, elegendő lenne arra, hogy az életveszélyes fertőzések elkerülésére alkalmas, egészséges fürdőszobákkal, mellékhelyiségekkel lássák el a világ elmaradott térségeit.
A meghirdetett vécéforradalom ugyanakkor nemcsak az egészséges élethez való jog kivívását tűzte ki céljául: a WTA szeretné, ha az illemhelyeket az emberek olyan kulturális térként is elfogadnák, amely a relaxáció és meditáció színhelye. "A vécéforradalom reményt és örömöt ad az emberiségnek" - állította a dél-koreaiak képviseletében Szim Jae-duk parlamenti képviselő, akit "Mr. Toiletnek" neveznek, mert polgármesterként nyilvános vécékkel látta el a 2002-es labdarúgó világkupa idején Szuvont, és illemhelyet formázó házat építtetett szülővárosában. (MTI)