A szőke valóságshow-szereplő Angelója egyik napról a másikra hagyta magára a mellműtétből lábadozó lányt. A rádiós műsorvezetőből erotikus táncossá átképzett Molnár úgy tudja, a fiú azért ment Görögországba, mert munkát ajánlottak neki, ott pedig jóval többet kereshet, mint itthon. Azt azonban gyanúsnak tartja, hogy először egy hétről volt szó, majd kettőről, majd a fiú görög mobiltelefont is vett magának, legutóbb pedig már nem is beszélt róla, mikor jönne haza. Bár elutazásakor azt mondta neki, menjen utána, amint tud, ő ezt kategorikusan visszautasította, mivel nincs kedve "drogosok, prostik és gengszterek" közt dolgozni - mondta el a szerelmi bánattól sújtott Molnár a Best magazinnak. Azt is hozzátette: annyira szereti az ő Angelóját, hogy arra is képes, hogy elengedje. De azért jobban szeretné, ha visszajönne.