A Puerto Rico-i szépségverseny szervezői nyomozást indítottak ismeretlen tettes ellen, aki tönkretette a győztes ruháját és sminkkészletét. A verseny sajtófőnöke Harold Rosario elmondta, a harminc induló közül az egyik versenyző, Ingrid Marie Rivera estélyijét valaki csípőspaprika-sprével szórta be, és a sminkkészletébe is tett belőle. Ennek ellenére a versenyző lett Puerto Rico szépe. A győztes egyébként érzékeny a csípőspaprikára, mint a szóvivő elmondta, miután az összepiszkolt ruhájában felvonult, a színfalak mögött jéggel kellett lehűteni a testét és az arcát, annyira kicsípte a fűszer. „Amikor először viszkettem mindenhol, azt gondoltam, valami allergiás tünet, vagy idegességemben történt ez a furcsa dolog, de amikor másodszor is előfordult, tudtam, hogy itt valami nincs rendben”- mondta Ingrid Marie Rivera. Ezután megvizsgálták a ruháját, és mintát vettek a sminkkészletéből, és kiderült, paprikával szennyezték. (a kép forrása: misspuertorico.org