Bizonyítékkal állt elő kedden az sofőr, aki azt állította, hogy Lindsay Lohan filmsztár két éve ittasan karambolozott vele. A teherautósofőr, Raymund Ortega megerősítette, hogy Lohan ittas volt, amikor 2005 októberében Mercedes-Benzével nekiütközött az ő teherautójának Beverly Hillsben.
    Egy hírességekkel foglalkozó portál a múlt héten olyan blokkot mutatott be, amelyen állítólag Lohan és négy barátjának fogyasztása szerepelt a baleset napján. A számlán négy vodkatartalmú italt is feltüntettek.
    Ortega kétszázezer dollár (közel 35 millió forint) kártérítésért perelte be Lohant. A színésznő jogi képviselői azonban ellenpert indítottak azt állítva, hogy a teherkocsi vezetője okozta a karambolt, mert szabálytalanul fordult meg az úton. Az ügyvédek a kaliforniai útfelügyelet megállapítására hivatkoztak, amely Ortegát nevezte meg a baleset okozójaként.
    Lohan, aki 19 éves volt a koccanás idején, az utóbbi időben többször próbálkozott alkohol- és kábítószer-elvonó kúrával. Két hete 84 percet töltött börtönben, ahova egy másik ittas vezetési és kábítószeres ügy miatt kellett bevonulnia az ügyvédei által elért bírósági egyezség egyik pontjának teljesítésére.